PAPÍR KONTRA E-READER

Amióta az eszemet tudom szerelemben vagyok a betűkkel. Kisgyermekként elbűvölt ahogy a felnőttek kanyarították a jeleket a papíron, kicsivel később magával ragadott, hogy mennyi életet és kalandot megélhetek általuk. A rajongás töretlen maradt, így olyan szakmát választottam, ahol napi szinten kapcsolatban vagyok a betűkkel és titkon remélem, hogy néhány év múlva így mutatkozhatok be: XY vagyok, író.


De amíg ez nem következik be, addig rendületlenül falom a könyveket. Szinte minden évben kiadnak valami statisztikát, amely szerint egyre kevesebbet olvasunk és nincs is nagyon igény a könyvekre, így előrevetítve a könyvkiadás, az írás és a könyvolvasás teljes jövőbeli halálát. Mindezt általában az internet rohamos terjedésének és életünkön való eluralkodásának tulajdonítják, de az a helyzet, hogy én szerencsére semmi ilyesmit nem tapasztalok a környezetemben, sőt. Az internetnek hála két perc alatt megtudom, hogy adott könyvet hol és mennyiért tudom beszerezni, mit gondolnak róla azok, aki már elolvasták, hogy juthatok hozzá esetleg ingyenesen és megéri-e nekem a könyvespolcomon tudni.
Hogy miről is beszélek pontosan: szinte az összes könyvkiadó megtalálható a Facebookon, így jó előre lehet értesülni ha valamelyik könyv akcióban lesz vagy előjegyezhető. A Moly-nak és a temérdek mennyiségű könyves-blognak hála pillanatok alatt tisztában vagyok vele, hogy egy alkotás csak a jó marketingnek köszönheti a bestseller címkét vagy valóban értékes a tartalma számomra.
Ez ugyanígy igaz inverzben is: sokszor ilyen blogokról értesülök azon zseniális művekről, amelyeknek itthon nulla hírverése volt. Nem tudom ki hogy van vele, de az én könyvespolcom méretei végesek, pontosan úgy ahogy a lakásomé is. Egy ideje így nagyon meg kell gondolnom hogy mi kerül be a gyűjteményembe és mi az ami számomra felesleges. Erre nyújt megoldást a Rukkola, hiszen így szinte ingyen( postaköltség ára) jutottam hozzá fantasztikus könyvekhez és szabadultam meg számomra nem releváns kiadványoktól, amiknek viszont valaki más nagyon is örült. Másik alternatíva lehet még az antikvárium. Rengeteg könyvem van onnan, vadonatúj állapotban és fél vagy negyed áron szereztem be őket. Ha van olyan könyved ami érdekli őket, akkor szívesen megveszik készpénzért. Itt Győrben a megyei könyvtárban sokszor van "kiárusítás", ami annyit tesz, hogy a felesleges kiadványokat 1-200, maximum 500 forintért eladják. Kincseket lehet találni és szerintem más városok könyvtáraiban is előfordulhat ilyen. Azzal sajnos nem vagyok tisztában hogy a könyvtárak vesznek-e be könyvet és ha igen akkor hogyan, de ha ilyenen gondolkodsz, akkor egy kérdést megér a könyvtárostól.
Hasonló mennyiségű tartalom, eltérő helyigény
Amikor Hollandiába költöztem, csak egy könyvet vittem magammal amit persze pillanatok alatt kivégeztem és ott álltam egy idegen nyelvű országban olvasnivaló nélkül. Persze megtehettem volna angolul (vettem is ki könyvtárból angol könyveket) de én akkor is az anyanyelvemen szeretek igazán olvasni. Szerencsére a notebookomon volt néhány letöltött könyv és ott a Scribd is, ami gyakorlatilag amolyan adok-kapok elven működő rendszer: feltöltesz egy könyvet, cserébe letölthetsz egyet. Viszont ez sem volt az igazi, mert utálok monitorról olvasni. Elfárad a szemem, állandóan görgetni kell, ha félbehagyom akkor másnap megint ki kell keresni hol tartottam. Szóval nem az én világom. Így történt, hogy az utolsó ott töltött hónapomban hirtelen felindulásból megvettem egy e-olvasót. A lány, aki a kezdetektől fogva kiállt a nyomtatás mellett és tüntetett a digitális könyvolvasás ellen. Igen, én is pufogtattam a sztereotípiákat, melyek szerint a könyv illata, meg a könyv kézbevétele semmihez sem fogható és digitálisan olvasni abszolút nem élmény. Mondtam ezt úgy, hogy soha nem volt a kezemben ilyen olvasó. A mondat első fele még most is maximálisan igaz, azonban e-olvasni igenis élmény. Kinézetre ugyanolyan mintha egy könyv lapjait nézné az ember, azonban hihetetlen, hogy egy pár dekás készülék, aminél még a tollam is nagyobb és vastagabb, képes több könyvet tárolni mint amennyi a polcomra valaha is kifér, megjegyezni hol tartok mindegyikben, csatlakozni a netre és megkeresni adott szó jelentését ha éppen nem értem, világítani a sötétben, kiemelni részeket mintha csak én magam húznám ki szövegkiemelővel, vagy éppen csatlakozni a Facebook profilomhoz. Bónuszként bárhová magammal vihetem és nem húzza a vállam mint egy vaskos könyv és nem látja az egész busz hogy éppen mit olvasok. A másik pozitívum, hogy a könyvek nagyon nagy százaléka fellehető az internet bugyraiban, itt említeném meg újra a Scribd-et aminek hihetetlenül sok magyar kiadványa van. Ha mindenképpen ragaszkodsz a teljesen legális beszerzéshez akkor jó hír, hogy  az e-kiadványok sokkal olcsóbbak mint a nyomtatott társaik. Általában fele árban vannak, de én múltkor kifogtam egy akciót, ahol 4-500 forintért lehetett könyvet letölteni. A kedvenc oldalam a Book&Walk, itt szinte minden megtalálható és gyakran van akció. Sokszor előfordult velem, hogy megvettem egy könyvet és kiolvasva óriási csalódás volt, pénzkidobásként éltem meg, ráadásul a nyakamon maradt, pedig tudtam hogy többet tutira nem fogom elővenni. Tipikusan ilyenek az egynyári kis ponyvák, a most rettentő divatos new adult könyvek és társaik. Erre is tökéletes az e-olvasó hiszen elolvasok rajta egy könyvet, tudom hogy érdemes volt-e vagy sem, és ha igen akkor beszerzem nyomtatott verzióban is a polcomra, ha pedig nem tetszett, akkor kuka. Szelektálásra is tökéletesen alkalmas kis készülék és megkíméljük a pénztárcánkat, hiszen manapság rettentő drágák a könyvek. Nem mondom, hogy egy e-olvasót venni nem nagyobb befektetés ( nekem mázlim volt, mert utólag vettem észre, hogy a eladó rossz áron adta el nekem az enyémet. Picivel több, mint 20 eurót "spóroltam" mert az olcsóbb Kobo-t számolta az enyém helyett. Mivel már csak otthon vettem észre, nem utaztam vissza ezért egy másik városba), de hosszú távon megéri, hiszen sokat lehet általa spórolni.
Hogy mi is a konklúzió így a végére? A legfontosabb, hogy az ember ne ragaszkodjon feltétlenül a megszokotthoz, főképpen úgy, hogy nincsen tapasztalata az újjal kapcsolatban. A digitális könyvek soha nem fogják kiszorítani az életükből a nyomtatott kiadásokat, hiszen utóbbiaknak valóban megvan a maga csodájuk az illatuk, a tapintásuk és az közvetített értékük által. Azonban meg kell tanulnunk szelektálni, hiszen sem anyagilag, sem helyigény szempontjából nem okos döntés a végtelenségig halmozni a könyveket ( hacsak nincs egy külön könyvtárszobád, mert ha igen, akkor mázlista vagy). Erre nyújt remek megoldást az e-könyv, hiszen kis memóriát foglal, olcsó és egyszerű, de emellett olyan élményt nyújt, mintha könyvlapot olvasnánk. Azt gondolom inkább, hogy mindenkinek kellene egy e-olvasó, mert nagyon jó hatással van az emberre. Én is és az ismerőseim is sokkal többet és gyakrabban olvasunk amióta ez a kütyü a birtokunkban van. Szóval én azt mondom, hogy e-olvasót mindenkinek!

Mivel imádom a könyveket, ezentúl időnként helyet kap a blogon néhány könyvkritika is, mert szeretném megosztani Veletek az élményeimet ezzel kapcsolatban is. Mivel elég széles az érdeklődési köröm, lesz majd szó krimiről, szépirodalomról, romantikus művekről és fantasyről egyaránt.





6 megjegyzés

  1. Pont mostanában kezdtem el ebook olvasókat nézegetni :) Gyakorlatilag mindent elolvasok ami kartávolságon belül van, a laptopra is vagy 4-500 könyv van letöltve, de az meg eléggé fárasztja a szemet. Ha jobban megnézzük, 3000ft alatt ritka esemény könyvet venni,szóval ha a 2-3 könyv/hét fogyasztásomat nézzük, elég költséges hobbi.. A könyvtárat nem szeretem, ha már igazi könyv, akkor legyen a sajátom. Meg ha könyvtári ,akkor azt "időre" kell kiolvasni. Viszont sokszor előfordult,hogy az ajánló alapján megvettem egy drágább könyvet, és 10 oldal után letettem. Az ebook olvasó előnye,hogy ha nem tetszik, törlöm a könyvet és kész. Rengeteg olyan könyvem van, amit csak rakosgatok ide-oda, valahogy el kellene passzolni, rukkolázni nem akarok már, irtó nehéz jó könyvhöz jutni.
    Kontra: imádom az új könyv illatát, legszívesebben oldalanként szagolgatnám... a férjem hülyének néz :D És az élmény,hogy lapozok, visszaadhatatlan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívemből szóltál. Én mondjuk imádom a könyvtárak hangulatát de ha összeszámolnám hogy az évek alatt mennyit költöttem késedelmi díjra, kijönne egy szép nagy összeg :) A Rukkola az induláskor nagyon jó volt, de amióta állandóan fejlesztik nem használom. Ez a stoppolós rendszer nekem nem jön be. Ha veszel olvasót, akkor egyre figyelj hogy e-Ink kijelzője legyen. Főleg itthon találkoztam e-book olvasónak csúfolt LCD kijelzős csodákkal, nem is értem :S
      Jó tudni, hogy nem csak én szagolgatom a könyveket mániásan :D

      Törlés
    2. Akkor nem vagyok bolond, éljen a könyvillat! Direkt a e-ink kijelző miatt pályázom olvasóra, a laptop kiégeti a retinámat :)
      Igen,a rukkola az induláskor volt jó, meg ugye mindenki szuper könyvet akar, de cserébe szinte csak ponyvát, Harlequin füzeteket (pedig be akarták tiltani,hogy rukkolni lehessen őket) tesznek fel. Tehát nekem elviszik rögtön 2-3 jó könyvemet, és van,hogy hetekig várok egy nekem kellő példányra. Akkor már inkább a cserebere, bár redukálni akarom a könyvtáramat, rengeteg az egyszer olvasott, de számomra már nem érdekes könyv.

      Törlés
    3. Molyra fel lehet tenni eladásra vagy cserére könyveket, esetleg olx és társai?

      Törlés
  2. A könyvnyomtatás manapság, felesleges papírpazarlás. Nem mondom, hogy egy e-book előállítása környezet kímélőbb, de talán jobban megtérül. Hol vannak már azok az idők, hogy elolvasod, majd továbbadod a családtagjaidnak, hogy legalább 5-6 alkalomnyi olvasásra érdemes legyen kinyomtatni azt a 600 oldalt. Én imádom az e-bookom és ha író lennék első dolgom lenne ingyen osztogatni az e-könyvem, hogy terjedjen csak a digitális olvasás. ;) Egyébként számomra csak az egyik oldalt kényelmes olvasni egy könyvben, főleg ha vastag, így viszont minden lapja élmény. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, a fákról még nem is beszéltünk, amiket feleslegesen vágnak ki a papírért. Én azt nem szeretem a nyomtatott kiadásokban, amikor adott egy ragasztott kiadású rohadt vastag könyv és annyira szűz, ezáltal annyira kényelmetlen olvasni, hogy akarva-akaratlan meg kell törni a gerincét hogy lehessen valahogy fogni és olvasni. Ilyenkor a szívem szakad meg és egyenes út a lapok kieséséhez egy idő után, de ez sajnos ilyen. Viszont az e-olvasón tényleg mindig csak jobb oldalas lapok vannak ;)

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.