FOGADD EL ÖNMAGAD?


Amióta az eszemet tudom olyan testben éltem, amit gyűlöltem a lelkem mélyén, de annyira összeforrt a személyiségemmel az évek folyamán, hogy el sem tudtam képzelni milyen lehetek vékonyan. Én voltam a szép arcú, de kövér lány és amikor voltak próbálkozásim a változtatásra, akkor megkaptam az ismerősöktől a szokásos "te ilyen alkat vagy", "ezt örökölted", "neked jól áll a plusz súly" közhelyeket. Ezek csak szavak, de mint a szavak többségének nagyon nagy hatásuk van. A lelkem mélyén én is elhittem, hogy ilyen vagyok, ezt kell elfogadnom. De nem voltam boldog. Nem szerettem magamat. A duci nőknek két nagy csoportja van: a nagyhangú, feltűnő, középpontban lévő vezéregyéniség, aki mindenhol felhívja magára a figyelmet és gyakran élcelődik még önmagán is. És van a visszahúzódó, mindig kedves de egyáltalán nem sok vizet zavaró fajta, aki az iskolai évei alatt megtanulta, hogy minél kevésbé feltűnő, annál kisebb az esélye hogy aznap is megalázzák. Ez utóbbi voltam én is. 


Aztán jött egy pont az életemben( na jó, mondjuk ki, pasi), akiről azt gondoltam, hogy ő a nagy ő. És nem kellettem neki eléggé. Akkor meg voltam győződve róla, hogy mindennek egy oka van: a súlyom. Hogy nem vagyok felvállalható, nem vagyok elég dekoratív sőt mi több, ciki lenne számára egy kövér barátnő. Így hát fogtam magam, és azóta sem tapasztalt óriási elszántsággal a lelkemben megcsináltam. Néhány hónap alatt lefogytam, 5-tel kezdődött a súlyom és magam sem hittem el, hogy képes voltam rá. Olyannyira nem, hogy hiába láttam a tükörben az új testemet, a fejemben továbbra is kövér lány maradtam. Nem tudom ezzel mások hogy vannak, de meggyőződésem, hogy aki valaha volt kövér, az mindig az marad lélekben, mindegy mennyit mutat a mérleg. Túl gyors volt a változás, túl hirtelen és nem volt ideje a lelkemnek a testemmel együtt fogyni. Így maradtam ugyanolyan önbizalom-hiányos, immáron vékonyan. Visszanézve az akkori képeimet, ma már azt mondom, hogy hülye voltam és vak, mert egy szép és igazán jó alakú lány mosolyog vissza a képeken, de ezt akkor nem értettem meg, hiába mondta mindenki. A pasival természetesen nem lett hepiend, mint utólag kiderült nem a testemmel volt a baja, ugyanis nem sokkal a nagy fogyásom után összejött egy kicsit sem dekoratív nővel. Most már tudom, hogy a baj nem az alakommal volt, hanem azzal, amit a testtudatom okozott a lelkemben a hosszú évek alatt. 


Hogy letörtem-e? Természetesen. Rettentően dühös voltam, mert rengeteg energiát fektettem a dologba és nem értem el vele azt amit akartam. Persze a bónusz az volt hogy lefogytam, és ez hihetetlen érzés és élmény volt. Végre bemehettem olyan boltokba, amiknek azelőtt a közelébe sem mertem menni, vehettem fel igazán magassarkú cipőt, mert nem féltem hogy kitörik alattam a sarka, megvettem életem első magas szárú csizmáját, nem kellett akrobatamutatvány ahhoz, hogy epiláljak, bele mertem nézni a kirakatüvegekbe amikor elhaladtam előttük, és a legjobb, hogy az utcán végigsétálva a férfiak 90%-a ÚGY nézett rám. Ez gyerekesnek hangzik, de egy olyan embernek, aki azelőtt soha nem kapott ilyen pillantásokat, ez hihetetlen elismerés. Aki nem tapasztalta meg, hogy milyen érzés lefogyni az el sem tudja képzelni a különbséget az életminőségben. Szép lassan egyre nyitottabb lettem, magabiztosabb és bátrabb. Nem kellett félnem már az ítélkező pillantásoktól és végre el tudtam hinni magamról, hogy én is lehetek szép.  Az emberek persze jöttek a "jaj ne fogyj tovább", "hogy nézel már most is ki", "beteg leszel", "biztosan nem eszel rendesen" litániákkal. Hozzáteszem úgy, hogy még így is volt rajtam 4-5 kiló plusz.

Ez tartott is tavaly őszig, amikor is szépen lassan azon kaptam magam, hogy hízogatok. Nem nagyon, de egy idő után érezhetően. Az okos ember ilyenkor megálljt parancsol és visszatolja az autót a domb tetejére, megelőzve hogy az leguruljon a domb tövébe és kezdhesse elölről. Én is így tettem, de éreztem hogy hiányzik az a világrengető elszántság amit az elején éreztem. Aztán januárban jött a külföldi munka, és az ott töltött 3 és fél hónap nagyon betett. Új ingerek, új ország, új ételek és bizony nem figyeltem oda. Nem híztam mindent vissza, de elég sokat felszedtem. Mikor hazajöttem már nem éreztem jól magam a bőrömben, visszajött az a szorongó érzés ami annyira fájdalmasan ismerős volt már, és utáltam magam, hogy megint ezt tettem. Az emberek, akik anno "aggódtak" hogy ne fogyjak tovább, most a hátam mögött megjegyzéseket tettek, hogy milyen jól lefogytam, bezzeg most hogy nézek ki Pokoli időszak volt, utáltam emberek közé menni, utáltam tükörbe nézni, de legfőképpen magamat utáltam. Aztán beláttam, hogy vagy sajnálom magam továbbra is egy vödör fagyit kanalazva, vagy teszek érte hogy visszakapjam a testemet, amiért akkor annyit dolgoztam verejtékkel és könnyekkel. 


Most itt tartok, a dolog folyamatban van és már nincs bennem az az őrült bizonyítási vágy mint az elsőnél volt. Azért, mert ezt most nem másért csinálom, hanem önmagamért. A saját boldogságomért. A saját komfortérzetemért. Mert már tudom milyen érzés normális testben élni és hiányzik. Mint az oxigén. Hogy ezt most miért írtam le? Mert az utóbbi napokban több helyen is szembejött velem különböző fórumokon a "fogadd el önmagad, kövéren is lehetsz boldog" mozgalom. Évekig próbáltam én is ebbe a hitbe ringatni magam és tudjátok mi az igazság? Ez egy bullshit. Ezzel csak azok takaróznak, aki lusták tenni a változásért, vagy pedig tényleg remekül hazudják maguknak hogy ők boldogok. De én még egy igazán boldog és felszabadult kövér nőt sem láttam. Soha. Ez csak legenda. Elhihetik hogy azok, de a lelkük mélyén tudják, hogy lehetne ez sokkal jobb is. 

Mert mekkora boldogság izzadni mint egy ló, kínaiban vásárolni az ormótlan fazonú gatyát mert máshol nem kapsz magadra, tele lenni pattanásokkal a rossz táplálkozás miatt, kifulladni két emelet lépcsőzéstől, szex közben mindig alul lenni, mert felül már fárasztó, minden cipőt kigyúrni oldalra mert a súly miatt a lábfejed kifele dől, lyukasra dörzsölni a gatyát combnál két hónap hordás után, mert összeér a lábad, kimaradni egy csomó dologból mert a súlyod miatt nem lehet, minden lépésnél húzogatni a felsődet lefelé mert felkapja a hasad és még sorolhatnám. Ez boldogság. Tényleg.

Nem azt mondom, hogy most mindenki aki túlsúlyos, azonnal dobja el a kenyeret és álljon be nullkalóriára. Dehogy mondom, ez hülyeség. Csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ne csapjuk be önmagunkat azért, mert félünk változtatni, vagy azt gondoljuk hogy nem leszünk rá képesek. Ne hazudjuk hogy jó nekünk, amikor nyilvánvaló hogy nem. Egyéni kérdés hogy ki mikor gondolja magát kövérnek. Van, aki 4 kiló plusszal küzd és van, aki 20-30 kilóval. Akkor, és csakis akkor vagy kövér, ha már kényelmetlenül érzed magad a bőrödben. Ha zavar amit látsz a tükörben. Nem mások véleménye alapján. Nem az aktuális divat alapján. Kizárólag akkor, ha önmagad is így gondolod. És itt bukik el ez az egész  fogadd el önmagad baromság, mert aki már kicsit is úgy érzi, hogy nem komfortos létezni a saját testében, az rohadtul nem fogja a lelke mélyén elfogadni és megszeretni ezt az állapotot. Mondhatja, hogy igen, de a kisugárzásán, a mozdulatain és a mindenen látszani fog hogy nem így van.
A másik fontos dolog, ami az én történetemből egy nagy tanulság és rettenetes közhely de igaz: ha nekiállsz, akkor csak magadért tedd. Hogy TE jobban érezd magad a bőrödben. Ne másokért, és főleg ne egy pasi kedvéért, mert az ilyen próbálkozásoknak mindig visszaesés a vége. Ez esetben igenis merjünk önzőek lenni és csak magunkat figyelembe venni. Majd jönnek a trollok is az utad során, akik mindig az ellenkezőjét kántálják annak, amit éppen csinálsz. De ne foglalkozz velük, csak haladj a kitűzött utadon és ne add fel. Ne állj meg addig a pontig, amikor már úgy érzed, hogy képes vagy elfogadni és szeretni a tested. 
És akkor, ott célba értél.



12 megjegyzés

  1. Totálisan egyet értek azzal, amit leírtál! Én sem hiszek ebben a bullshitben, sőőőőt mindig azt mondom, hogy fogadjuk el magunkat abban a pillanatban, de mivel tudat alatt tudjuk, hogy ez szar, hát változtassunk is utána! Utálni nem jó magunkat, szóval fogadjuk el, hogy MOST ez van, de aztán meg tegyünk érte, hogy ne ez legyen. Én is tolom az autót, csak kicsit csúsztam meg, de erősen kell melózni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van, az első lépés a megbékélés a jelennel és úgy a többi. Az a vicc, hogy lefogyni sokkal könnyebb mint megtartani és ezt senki nem akarja elhinni. De ha már egyszer föltoltuk, nem fogjuk engedni visszacsúszni teljesen :)

      Törlés
    2. Hát szerintem már fogyni sem kis meló, de tényleg nehezebb megtartani. Akkor nincs akkora kontroll alatt az ember, és akkor minden pici belefér :D

      Törlés
    3. Addig nincs gond, amíg pici fér bele mindenből, csak nálam például hajlamosak elfajulni a dolgok :)

      Törlés
  2. Nagyon-nagyon tetszett a bejegyzésed és teljesen egyetértek veled. Önmagunk elfogadása annyiban fontos, hogy azt kell elfogadni, hogy jelen pillanatban igen, van túlsúlyunk, és ezzel együtt kell tudni élni ADDIG, ameddig nem megy lejjebb. Mert az élet akkor sem áll meg, nem kesereghetünk állandóan, nem depizhetünk be, mert menni kell. De igazából nem elfogadni kell magunkat, hanem szeretni. És aki szereti önmagát, az nem azt csinálja, hogy bemeséli magának, hogy ducin kell kinéznie élete végéig, hanem önmaga iránti tiszelet és szeretet miatt nekiáll és változtat. Az is igaz szerintem, hogy egyetlen kövér nő sem felhőtlenül boldog. Nem lehetnek azok, mert mindig lesz 1-2 bunkó paraszt, aki belegázol a lelkébe pont akkor, mikor már kezdte volna magát jobban érezni, és aki állandó piszkálások kereszttüzében él, az nem lehet boldog ember. Plusz nem is beszéltünk még a túlsúly egészségi vonatkozásairól, amik szintén nem elhanyagolhatóak. Én azért álltam neki végre életemben először rendesen életmódot váltani és fogyni, hogy 1.tényleg szépnek érezhessem magam, 2.egészségesebb lehessek. Szerencsére haladgatok, lassan, de biztosan. Köszönöm neked ezt a bejegyzést - hamarosan én is írok hasonló témáról az önbizalom tréning sorozatom berkein belül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök hogy tetszett :) Egy csomó mindenre nem tértem ki ezek közül amit te is most leírtál de igen fontos pont például az egészségügyi vonatkozás és annak a hatása a lelkedre, amikor vadidegenek beszólnak az utcán.
      Örülök hogy elindultál a jó úton és te amúgy is szép vagy, ezt ne felejtsd el :)

      Törlés
  3. Nagyon nem mindegy, hogy elfogadod magad vagy homokba dugod a fejed. Szerintem van, amit érdemes elfogadni, viszont van, amin lehet és kell is változtatni. Mindenkinél más és más :)

    VálaszTörlés
  4. Tanulságos a környezet hozzáállása.

    Az önelfogadás meg a kövérség nekem nem függ össze, attól még elfogadhatja valaki magát, hogy kövér. Lehet boldog és elégedett. Inkább azt kellene megvizsgálni, hogy miért kövér, ha ez probléma. Rossz szocializáció? Pl. otthon közölték, hogy nem állhat fel az asztaltól, ha még van vmi a tányérján? Vagy ha jó kislány volt, csokit kapott és elvitték fagyizni? Vagy evéssel kompenzál? (Más meg ivással, ugye.) Így kezeli a stresszt, hogy eszik? Először ezeken kell változtatni szerintem és akkor nem kúsznak fel a kilók. A mozgás, megfelelő étrend és megfelelő mennyiségű adagok után.

    Aztán hiszek abban is, hogy ez is hajlam, valakinek nagyon oda kell rá figyelni, mint ahogy nekem is a bőrömre. Ha ez adatott, akkor örökké figyelni kell a súlyra.

    Aztán: mi van, ha nem ilyen "egyszerű" a dolog. Pl. fogadd el, hogy szemüveges vagy, görbe orrú, O-lábú, mittudomén. Ezeknél is elgondolkoznék, hogy ez tényleg ennyire számít? Ezeken ugye nehezebb változtatni, de aki boldog és elégedett, annak ez nem központi téma annak ellenére, hogy tudja, hogy néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ideális esetben az lenne a jó, ha a külsőnk nem befolyásolná az önelfogadásunkat. Én azt tapasztaltam, hogy amiket írtál, hogy görbe orr, O-láb, szemüveg, azok nem annyira rombolóak ilyen tekintetben, mint mondjuk a túlsúly. Sajnos a mai társadalom megbélyegzi a kövéreket, sokan egyből arra asszociálnak, hogy aki kövér az lusta, igénytelen, büdös és undorító. Az internet pedig csak felnagyítja ezeket a sztereotípiákat, elég csak beleolvasni egy ilyen fórumba, vagy a Facebookon a kép kommenteket valami ilyen témában.
      A másik véglet pedig ez a fogadd el magad úgy ahogy vagy mozgalom, amikor mindenáron rá akarnak beszélni, hogy neked jó így. Pedig ha ez az érzés nem belülről jön, akkor csak vergődik az ember. Nehéz dolgok ezek és igen, a legfontosabb, hogy rájöjjünk mi a túlsúlyunk lelki oka, hogy aztán a gyökereknél kezelhessük.
      Engem anyukám egyedül nevelt, a szeretetét úgy akarta sokszorozni hogy etetett és nem szólt rám, hogy ne egyek annyit ami már nem egészséges mennyiség. Később pedig hangulatevő lettem. Ha fájt, ha boldog voltam, étellel vigasztaltam és jutalmaztam magam.
      Most már hogy ezt tisztán látom, sokkal jobban tudom kezelni a dolgot.

      Törlés
  5. Nagyon tetszett az írásod, rengeteg dologgal egyetértek.
    Én azt vallom, hogy az ember súlytól függetlenül lehet szép és érezheti jól magát. Az a fontos, hogy szeresse magát az illető, és ha 100 kg fölött van, akkor is minden nap, minden egyes tükörbe nézéskor igenis tudjon magán találni olyat, amit szeret, mert másképp nem megy. Mert ha ez nincs, akkor lehet utána 55 kg, ugyanúgy nem fog magában semmi szerethetőt találni, így kulcsfontosságú ezt. Másrészt, ha nincs motiváció, nem szereti magát, nem fog hinni magában és nem fog sikeresen lefogyni sem.
    Az érezd-magad-jól-nagyobb-súllyal-is kampányok pontosan ezzel a céllal indultak volna, de a társadalom - mint mindig - most is megtalálta a kiskaput és a lustaságukat takargatják ezzel az emberek. Azok sem azt mondták, hogy örökre maradj így, hanem azt, hogy tanuld meg így is jól érezni magad, mert így is lehetsz szép. Szedj magadra olyan mennyiségű önbizalmat, hogy meglásd magadban a szépséget. De mi lett ebből? Ha bárki finoman próbál célozni valakinek, hogy egészségesebben kellene élni és picit többet kéne mozogni, az illetőt elküldik melegebb éghajlatra, mondván, hogy egyáltalán nem toleráns.

    És én nagyon sajnálom, hogy az egész súly probléma a külsőség irányába ment el. Ugyanis egyáltalán nem ez a lényeg. Mert létezik olyan ember, aki rendszeresen mozog, rengeteget leadott már és még nagyon sok van előtte, rá első pillantásra mégis azt fogják mondani, hogy kövér, holott ha jobban megnézné az ember, akkor látná, hogy ezzel a testtel foglalkozva van, alakulnak az izmok, formálódik szépen. Ezt egész komoly túlsúlynál is észre lehet venni.
    Aztán ha jön velünk szembe az utcán egy genetikailag vékony ember, mit mond rá az átlag? Milyen vékony.
    Pedig egészségügyi szempontból az első ember az egészségesebb és a másodiknak ramatyabb a szervezete. Mert a külső, szabad szemmel is látható súlyfelesleg csak másodlagos. Oké, nyilván jönnek az ízületi terhelések, ebből következő megbetegedések, a plusz súly miatti szív- és érrendszeri túlterhelés, de senki az ég világon nem foglalkozik azzal a zsírmennyiséggel, ami a szerveinken csücsül és szépen fojtja meg őket. Anatómia gyakorlaton láttam 120 kilós emberből kivett vastagbelet, a zsírtól nem is láttuk konkrétan. És a vékony embernél ugyanúgy megvan ez a zsírmennyiség, és ez nem fog látszódni. Ezért KELL mindenkinek a rendszeres kardio jellegű testmozgás, hogy felmenjen a belső testhő és égjen el ez a zsír. Ennek kellene lennie az elsődleges szempontnak. Mert az ilyen zsírlerakódásokba lehet belehalni, nem abba, hogy három számmal nagyobb farmert kell vennem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez tök jó, hogy ilyen szemszögből világítottad meg a dolgokat, én sajnos mindig hajlamos vagyok megfeledkezni az egészségügyi vonatkozásról, pedig rettentően igazad van mindenben. Érdekes dolog ez, amikor kövéren élsz kiskorod óta, akkor fura módon nem jelentkeznek ezek a tünetek, amiket írsz. Nekem sosem fájt semmim, nem éreztem az izületeimet és úgy eleve nem igazán gátolt a súlyom fizikailag semmiben. Viszont ha már egyszer lefogy az ember vagy eleve vékony volt és úgy hízik meg, na az kegyetlen.
      Sokkal jobban oda kellene figyelni az egészségre is, mert könnyen vagyunk huszon-harminc évesen, de a baj csőstül szokott jönni általában.
      Köszönöm, hogy emlékeztettél erre az oldalára is, lehet, hogy idővel poszt lesz belőle :)

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.