5+1 CSAJOS ALKALMAZÁS, AMIKET IMÁDNI FOGSZ


Hiába van már vagy fél éve okos telefonom, sokáig csak az alapvető alkalmazásokat telepítettem fel, mert úgy voltam vele, hogy nem akarom hülyeségekkel telepakolni, meg úgysincsen semmi értelme. Aztán egyszer egy unalmas órámban tüzetesen körülnéztem a Play Store-ban és láss csodát, letöltöttem egy csomó csajos, de legfőképpen hasznos alkalmazást, amik azóta jócskán megkönnyítik az életemet.


My Calendar

Be kell vallanom, hogy a ciklusommal kapcsolatban sosem voltam valami precíz, ha megjött akkor megjött, de igazából sosem írogattam hogy pontos-e vagy sem. Amikor gyógyszert szedtem, akkor eleve könnyebb dolgom volt, de amióta nem szedek, azóta minden hónap egy meglepetés. Hál' istennek ez az app lett megmentőm, ugyanis figyel mindenre helyettem. Beállíthatjuk, hogy hány napos a ciklusunk (mert ugye nem mindenki működik papír szerinti 28 nappal), meddig tart a menstruációnk és innentől kezdve feljegyezhetünk gyakorlatilag mindent. Totálisan odavagyok ettől az alkalmazástól, mindent precízen követni lehet napra lebontva, így pontosan tudni fogjuk, hogy mikor van peteérés, mikor van PMS, emlékeztet hogy be kell venni a bogyót és babatervezéshez is ideális kis okosság. Az meg már csak plusz bónuszpont, hogy egy cica fogad amikor belépek.
Magyar nyelvű is.






Water Your Body

A másik nagy difim, hogy képes vagyok egy nap elvegetálni 1-2 deci vízzel. Nem viccelek, rettentő rossz ivó vagyok. Amióta törekszem odafigyelni az egészséges életvitelre, azóta a folyadékbevitelt is felemeltem minimum napi 2,5 literre. Ez az alkalmazás ebben segít, ugyanis addig zaklat, amíg ki nem megyek inni. A beállított testsúlyunk alapján kalkulálja ki a napi mennyiséget, de ezt persze még meg lehet fejelni. Bizonyos időközönként sikongat, hogy igyál, egyébként pedig egy gombnyomással jelezheted, hogy ittál. Nagyon hasznos, nekem sokat segít abban, hogy igyak.
Tud magyarul.




ListOn

Na, tegye fel a kezét az, aki még nem hagyott otthon cetlit nagy bevásárlás előtt? Úgy sejtem nem sokan nyújtózkodtok. És, ki hagyta már otthon a telefonját? Senki, ugye? Tehát teljesen logikus, hogy a bevásárlólistánkat a telefonunkba írjuk. Sokáig kerestem egy átlátható és érthető appot, amibe nem zavarodok bele de mégis korrekt, végül a ListOn maradt a befutó. Kategóriákra lehet szűkíteni, illetőleg mennyiséget és árat is megadhatunk. A boltban pedig csak egy érintéssel kihúzhatóak a tételek. A kész lista megosztható is.
Magyarul is.




My Diet Coach

Az én kedvenc hobbim a diétázás, gyakorlatilag gyerekkorom óta űzöm, így nagyon megörültem ennek az alkalmazásnak, ami azt ígéri, hogy segít elérni a céljainkat és motivál bennünket. Kezdésnek be kell állítani egy célt, majd pedig kezdődhet a móka. Ez az alkalmazás nem csak egy mankó, hanem egy játék is egyben. Van itt minden, étkezési és mozgástippek, motiváló gondolatok, készíthetünk fázisfotókat magunkról és feljegyezhetjük az étkezésünket és az ivásunkat is. Nagyon összetett alkalmazás, még én sem tapasztaltam ki mindent. Mindenesetre nagyon megszerettem és hasznát veszem a kilókkal való küzdésben.
Sajnos nem találtam meg hogy nyelvet hol lehet beállítani, szerintem csak angolul tud.





Házi arcpakolások és Házi hajpakolások


Imádok otthoni dolgokból  kutyulni egészséges és természetes szépségápolós dolgokat, így nem is akartam hinni a szememnek, amikor megtaláltam ezeket a magyar alkalmazásokat. Letisztult kinézet, érthető elrendezés és nagyon kis okos, mert lehet hozzávaló alapján is keresni. Külön piros pont azért, hogy a recept leírása után külön kitér arra is az alkalmazás, hogy a felhasznált anyagoknak milyen hatásai vannak a hajra vagy a bőrre. Nagyon szeretem, és külön tetszik, hogy ilyen aranyos fantázianeveket kaptak a pakolások.
Teljesen magyar.





+1: TED

Az utolsó szokás szerint egy kakukktojás, ugyanis a TED nem kizárólag nőknek szól és nem is mindig könnyed témákról, azonban a lelki feltöltődéshez tökéletesen alkalmas. Aki nem ismerné, a TED egy úgynevezett konferencia sorozat, ahol különféle emberek beszélnek különféle témákról bizonyos időtartam alatt. Engem rettentően tudnak motiválni az ilyen kis előadások, rendesen ráfüggtem az utóbbi időben a TED-re, ezért töltöttem le a telefonomra is. Találhatunk bármilyen témában videókat, legyen az szépség, önbizalom, önmegvalósítás, betegség, önelfogadás és még folytathatnám a sort egészen a komoly tudományos dolgokig. Szűrhetünk témára, de van egy úgynevezett "Lepj meg" opció is, ahol kiválasztott témában dob be random videót az app.
Az előadások angolul vannak, de a legtöbb videón elérhető a magyar felirat.




Ti milyen alkalmazásokat használtok? Ismeritek valamelyiket ezek közül?











8 megjegyzés

  1. Ohh, ez a Water Your Body nagyon tetszik, mivel mostanában én is fokozottan figyelek a megfelelő folyadékbevitelre :) Le is töltöttem, kíváncsi leszek! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ennek örülök, remélem tetszeni fog :)

      Törlés
  2. A listás alkalmazást azonnal telepítenem kell :D A My Calendar is nagyon jónak tűnik, én az Ovuview-t használtam eddig (azzal "terveztük meg" Zalánt :D), de nem ennyire részletes, és angol nyelvű, az angolom meg nagyon ellaposodott az elmúlt években. Per pillanat csak ez, illetve a Baby Log (mily meglepő...) és a MyFitness van telepítve a telómon, régi széríás XPeria, nagyon nem tud mit kezdeni a nívósabb dolgokkal, de ha minden igaz a Jézuska hoz új telót :D

    VálaszTörlés
  3. Nos, hát drukkolok a Jézuskának :) Ahogy néztem, ebben is van babatervező mód, mondjuk nekem kicsit sem aktuális, de ez is tök hasznos szerintem. Majd írd meg tetszett-e a listás app

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem, az Ovuview rákérdezett, hogy teherbe akarok-e esni, vagy pont elkerülni, aszerint lehetett beállítani. Mondjuk az életemet nem bíznám rá, a babatervezősdi bejött, de ki tudja, fordított üzemmódban talán nem annyira pontos :D

      Törlés
    2. Hát én inkább nem kísérletezek ezzel most :D

      Törlés
  4. A My Calendar szép emlékeket idéz :) Akkor használtam ilyen programot, amikor Zsebemet terveztük :) (ha megvan már a pocaklakó, a 9 hónap app is jó ;) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt jó tudni, hátha valaki hasznát veszi. Egyelőre nálam még nem aktuális :)

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.