HIGH SOCIETY A RIVAL DE LOOP-TÓL


Ezer és egy éve vár ez a poszt a piszkozatban, de az első körben készített képekkel nem voltam elégedett, újrafotózni meg lusta voltam egészen mostanáig. Mindenképpen szerettem volna megmutatni ezt a gyönyörűséget, mert csodaszép és a márka holo lakkjai mellett méltatlanul elhanyagolt darab.

A szemfülesek már találkozhattak vele, hiszen ő is a csomagban volt a blog első nyereményjátékánál, remélem Barbi is olyan boldog vele mint én vagyok.


Az üveget a már jól ismerjük a többi RdeL Young lakknak köszönhetően. Elég aprócska, mindössze 9 ml, a kupakja pedig ezüstszínű. Engem nagyon emlékeztet a csomagolása a Look by Bipa Special Effect lakkomra, testvérek is lehetnének akár.


Az ecsete szerintem nagyon jó, enyhén széles és lapított. Én pont ezeket szeretem, hiszen az apró körmeimet teljesen befedi, így nem kell egy réteghez többször mártogatnom és kennem, hogy az egész körmömre jusson. 


Az állaga pont jó, nem túl híg de nem is kenhetetlenül sűrű. Egy rétegben is jól fed, de kettővel érjük el azt a színt, amit az üvegben is látunk.
Gyorsan szárad, két réteg nagyjából 20 perc alatt koppanósra szárad. Akinek ez sok, az nyilván használhat hozzá szárító cseppet vagy fedőlakkot. Nekem ez az idő pont a lélektani határ, így ki tudom várni.


 Ez az egyik legfotózhatatlanabb lakk, amivel dolgom volt eddig. Ez bizonyára a finishének köszönhető, amely kicsit fóliás, kicsit metálos.


A színe gyönyörű és meghatározhatatlan. Ha úgy fordítom akkor sötét rose gold, ha máshogy fordítom akkor rezes lilásnak látom.
A külföldi bloggerek az Orly Rage dupe-jának tulajdonítják. Nem volt még dolgom ezzel a lakkal, de a fotók alapján valóban megszólalásig hasonlóak.


Ez a szín tökéletes tavaszi árnyalat lehet azok számára, akik nem érzik magukénak a világosabb színeket, mint amilyenek a pasztell, vagy az ilyenkor oly divatos rózsaszínes lakkok.

Megmosolyogtam a fantázianevét annak idején, de be kell látnom hogy jó választás volt, hiszen ha más körmén látnám, akkor az jutna eszembe, hogy ez biztosan egy drága és különleges körömlakk. Pedig nem, hiszen csak egy 400 forintos drogériás termékről beszélünk.


A tartósságára nem lehet panasz, 3-4 napot ki szokott bírni nagyobb lepattogás nélkül. Ennyit szoktam fent hagyni egy színt, így teljesen jó. Egy jó fedőlakkal szerintem az 5 napot is megéli teljesen vállalhatóan.


A fenti kép vakuval készült, hogy lássátok a rózsásabb arcát is, mert sajnos a kinti fény nem volt elegendő hogy a képeken előcsalogassa az igazi rose gold oldalát.




Hogy tetszik?
Szeretitek a Rival de Loop lakkokat?




2 megjegyzés

  1. A rózsaszín holos megvan, a fémes lakkokat annyira nem szeretem, inkább csak nyomdázáshoz használom őket. Többször mártogatsz egy körömhöz? Nahát, én inkább több lakkot hagyok az ecseten, de nem szoktam mártogatni, tuti elrontanám a lakkozást. Inkább lehúzom közben, minthogy újramártsam, pont fordítva lakkozunk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem te csinálod jól, én rettentő bénán lakkozok. Azért szoktam meg így, mert annyira aprók a körmeim, hogy ha sok lakkot hagyok az ecseten, akkor csak egy nagy paca lesz, ami betölti az egész körmömet, azt pedig olyan nehéz szépen elkenegetni.
      Ez a fenti amúgy nagyon jó lenne nyomdázáshoz szerintem, de azt még sosem mertem kipróbálni, mert tuti elrontanám.

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.