KI KORÁN KEL...


...aranyat lel, tartja a mondás, nem véletlenül.
Még annak idején, talán a Vogue-os dokumentumfilmben hallottam, hogy Anna Wintour hajnali 6 óra előtt kel, hogy minden reggel lezavarjon egy teniszmeccset, majd pedig tökéletes frizurájával - amit a házhoz járó fodrásza készít el- bevonuljon kilencre a szerkesztőségbe. Az őszinte döbbenet után elkezdtem utánaolvasni, hogy a sikeres emberek közül milyen arányban találunk hajnali verebeket és milyen arányban éjszakai baglyokat. Tippeltek, hogy kik vannak többségben?
Csak néhány híresség még Wintour-on kívül, akiktől az ember álla leesik:


Gwyneth Paltrow

A sokaknak antipatikus színésznő (kukkantsatok be az életmód weboldalára) a Huffington Post cikke szerint  általában hajnali 4:30-kor kel (leírni is borzasztó), hogy még a gyerekek ébredése előtt elvégezze a jógagyakorlatait. Elmondása szerint nem egy korán kelő típus, azonban szigorúnak kell lennie magával, hiszen érezhetően jobb az életminősége ha rendszeresen mozog és tisztán étkezik.

Obama és Obamané

Az amerikai elnök és az ország első asszonya egymástól függetlenül végzi a reggeli rutint, azonban egy közös pont van: mindketten pacsirták.
Michelle 4:30-kor kel, és edzéssel indít, mert szeretne példát mutatni a gyermekeinek. Azt nyilatkozta, hogy ha nem kelne fel ilyen korán és nem mozogna, akkor biztosan nem érezné jól magát a bőrében, ami egyenesen depresszióhoz vezetne.
A férjének hasonlóképpen fontos az egészsége, ezért mielőtt elindulna a munkába, minden reggel letudja az edzést. Mivel legkésőbb 9:00- re bent szokott lenni az irodában, ebből sejthető hogy ő sem a későn kelők táborába tartozik. Egyes források szerint 6:45-kor kel. Az asszonyhoz (és a nagy átlaghoz) képest nem is olyan korán, viszont nagyon későn is fekszik le aludni.

Martha Stewart

A 73 éves börtönviselt született feleség egy kissé kényszeresen végzi a reggeli rutinját, de talán pont ez a titka annak, hogy még mindig késő negyvenesnek néz ki. Reggel ötkor kel, ami után feltesz egy arcmaszkot, majd pedig pontosan 7 percig zuhanyozik forró vízben, ami után magára ken annyi kencét, amit én egy hét alatt sem. Majd kimegy a konyhába és a saját kertjéből szedett organikus zöldségekből és gyümölcsökből készít magának szuperegészséges smoothie-t. Kissé már kényszeres, de kétségkívül derék asszony lehet.


Én világ életemben éjszakai bagoly voltam, mert van ugye az a másik mondás is, hogy rendes ember nem fekszik le aznap amikor felkelt. Ennek folyományaként  már nem vagyok képes elaludni éjfél előtt, reggel pedig zombiként vegetálok és mire felvenném a ritmust már elment a fél nap.
Emellett a legrosszabb, hogy tapasztalataim szerint a reggeli, délelőtti órákban lennék a  legproduktívabb.(Már ha magamnál lennék). Érzitek a problémámat, ugye? :)
Sokszor eldöntöttem már, hogy én bizony holnaptól korán kelő leszek, hiszen ha másnak megy, nekem miért ne sikerülne? Persze a legtöbb próbálkozás hamvába halt az első szundigomb lenyomásnál. Ez pedig nagyon bántott.


Aztán megakadt a szemem Szendi Gábor ezen cikkén, amelyből kiderül, hogy az, hogy valaki pacsirta-e vagy bagoly, nem csak lustaságból fakad, hanem több, mint 50%-ban genetikai kérdés. Ehhez jönnek még a környezeti hatások. Az sem mindegy, hogy milyen évszakban születtünk, milyen neműek vagyunk és hogyan szocializálódtunk. A kutatások szerint későn fekvők intelligensebbek a korán kelő társaiknál, de introvertáltabbak is, ezáltal hajlamosabbak a depresszióra.

Ennek ellenére még mindig szeretnék kicsit fittebb és frissebb reggeli rutint kialakítani, amibe mindenképpen szeretném betuszkolni legalább a mozgást, hiszen ha estére vagy délutánra hagyom, akkor 90%-ban elsumákolom a dolgot. Elkezdtem hát utánaolvasni, hogy milyen tanácsokat, tippeket javasolnak azok, akik már gyakorolják a koránkelés művészetét.


- Este már ne foglalkozz munkával, hangolódj rá az alvásra lélekben is. Olvasgasgass és igyál nyugtató teát (például citromfűtea). A telefont és a laptopot tartsd távol, azok csak elvonják a figyelmedet és éberré tesznek!


- Reggel egy kiadós reggelivel indíts, ez a legfontosabb ahhoz, hogy beinduljon a szervezetünk.


- Jutalmazd meg magad! Cserébe hogy felkeltél, csinálj valami szórakoztatót: olvasd el az újságot vagy a friss blogposztokat, közben igyál meg nyugodtan egy extra csésze kávét vagy teát.

- Mozogj! Kutatások kimutatták, hogy a reggeli testmozgással sokkal több zsírt égetünk, mint a nap többi részén elvégzett gyakorlatokkal. Ráadásul a hangulatunkra is remek hatással van a reggeli mozgolódás.


- Minden reggel ugyanabban az időpontban kelj fel. Ez megkönnyíti a szervezetednek az átállást, és egy rövid idő után magadtól is meg fogsz ébredni ugyanabban az időpontban.


- Ne húzd el a sötétítőt és ne húzd le a redőnyt. A természetes fény segít az ébredésben.



Ti melyik táborba tartoztok?







37 megjegyzés

  1. Fú, ez most nagyon eltaláltad :) Én éjszakai bagoly vagyok, képtelen vagyok 11-fél 12 előtt elaludni. Kattogok állandóan, TV-t nézek, olvasok, ritkán még tanulok is ilyenkor... Mennyiszer fogadtam meg én is, hogy "Na holnaptól átszervezem az életem" -két nap után mindig jött a "Csak 5 percet, könyörgöm!" fázis.

    Nálam már az is ritka, ha sikerül 6-kor felkelni, inkább a félhét, 3/4 hét a minimum. Sajnos vizsgaidőszakban esélytelen betartani ezt a napi rutint, pedig tuti, hogy jobban fogna az agyam, ha aludnék eleget -de én meg este tudok a legjobban tanulni. Akkor nyugalom van körülöttem, béke, senki nem b.szogat -nappal elvonja a figyelmem a világosság, a madarak csicsergése, az állandó mehetnékem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvasok az olvasóim gondolatában ;) Ahogy látom, nagyon egyforma az esti rutinunk, mondjuk én ilyenkor már nem tudok tanulni, pont ezért ellentmondásos nálam a dolog, mert reggel tudnék koncentrálni.
      A nyugalom, béke és senki nem baszogat effektus hajnalban is fennáll(na), csak keljen fel a halál hajnalban. Igen, nagyon értem a problémádat :D

      Törlés
  2. Bagoly. Mindig is utáltam felkelni a suli miatt, ezért egyetemen, ha lehetett, akkor minél későbbre raktam a nap kezdetét. Nagyon szeretek aludni, van mikor összejön a 12-13 óra hétvégén, na azután már nagyon nehéz a hetet elkezdeni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha én is ár csak azért kelek fel, mert már fáj a derekam a fekvéstől, de simán végig tudnám aludni a délelőttöt. Az egyetem megváltás volt a gimi után, szerintem neked is :)

      Törlés
  3. Korán kelő vagyok, ami azt jelenti, hogy hatkor kipattan a szemem. Irány a kávé, néha a tévét is bekapcsolom, a gyerekek fél 7-kor kelnek, férj, ha itthon van, 9 felé. Nekem szenvedés este 10 után fent lenni. Nem hiszem, hogy egyik típus jobb vagy rosszabb a másiknál, meg kell találni azt az életmódot, ami jó az embernek. A család tavaszi és nyári születésű, fele-fele arányban bagoly és pacsirta, semmi összefüggés nincs benne :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végre valaki a másik bandából :) És ez a gyerekek előtt is így volt? Vagy azért régebben többet voltál fent?
      Én téli vagyok és mégis bagoly, szóval abszolút cáfolom a kutatást, meg persze a többi sem szentírás, nem lehet ilyenek alapján általánosítani szerintem sem. De érdekességnek jó.

      Törlés
    2. Reggel tudnék szundikálni 8-ig, de sajnos ha időt akarok magamra szánni legalább egy kávé erejéig, akkor korán felkelek, ahogy felébredek. Mert különben felébresztenek és akkor mindjárt más igényeivel kell foglalkoznom. Este nem nagyon tudok fennmaradni, főleg napokon keresztül, de 1-1 program erejéig igen, de akkor is hatkor kelek másnap.

      Törlés
  4. Éjszakai bagoly... :/ Mondjuk igyekszek változtatni, néha sikerül is. Mondjuk a korán az kb 7 óra általában. Nekem bevált, hogy kis rést hagyok a redőny alatt, így reggel természetes fény is beárad a szobába.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is vannak periódusaim, amikor kicsit korábban sikerül felkelni, de mindig visszaesek. A 7 óra még nem is olyan vészesen korán, ez azért jó nem? :) Én már le sem húzom a redőnyt teljesen, tényleg sokat segít.

      Törlés
  5. Éjszakai bagoly, DE az elmúlt két hónapban meló miatt 4.30-kor kellett kelnem. Capital letters MEGHALTAM! Annyira redukáltam a reggeli szeánszomat, hogy csak a kávé-reggeli és zombiüzemmód is volt 40 perc, pedig normál esetben 2 óra kell (ahogyan a tippeknél írt jutalmazás), hogy kávézzak, egyek, olvassak stb-stb, amivel felébredek.Ha kell, akkor felkelek,de tutira használhatatlan vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na én ezért(sem) tudnék gyárban dolgozni, minden tiszteletem hogy kibírtad ezt a nem is olyan rövid időt. ez nem embernek való, csak droidot csinálnak az emberből.
      Mondjuk nálad lefogadtam volna, hogy bagoly vagy, nem tudom miért :)

      Törlés
    2. Hát tényleg kezdtem droiddá alakulni, de idejében leálltam :D Sajnos más meg nem volt, mindenesetre túléltem :D Nem is értem miért gondoltál bagolynak :D :D

      Törlés
    3. Megérne egy posztot, én is dolgoztam hasonló helyen. Én sem értem... :D

      Törlés
  6. ...én bevezettem a napi rutinomba a sziesztát, mivel kiderült, hogy reggel, illetve délelőtt szeretek dolgozni. Ebéd után pihi, és utána estig megint munka és aktivitás. Néha későn fekszem így, de nem akadály, hogy fél nyolckor keljek, ha ennél később kelek, akkor tuti a hormonjaim zaklattak éjjel. Sajnos nem tudok aludni, ha nehéz napjaim vannak.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj igen, ha jó tudom te otthon dolgozol ugye? Az még megnehezíti a dolgokat gondolom. Mármint felkelés ügyben :) Ez a szieszta jó ötlet, én sajnos ha alszom délután akkor utána használhatatlan vagyok. Fordítva kötöttek be...

      Törlés
    2. Igen, itthon dolgozom, de ez nem nehezíti a dolgokat.. :))

      Törlés
    3. Akkor szerencsés vagy, én tuti ellébecolnám a napot, este meg kapkodnék, ahogy magamat ismerem...

      Törlés
  7. Mindig is hajnali kukorékoló voltam. Bár butábbnak nem tartom magam a későn fekvőkhöz viszonyítva:)
    Mindig reggel edzek. El sem tudom képzelni hogy délután mozogjak. A reggeli edzés energiával is feltölti az embert. Nem is szoktam felidegesteni magam annyira általában véve.
    Mondjuk most hogy még nem vagyok teljesen jól nagyon sok részt kellett kiiktatnom a reggeli tornámból, de igyekszem mással helyettesíteni.
    Viszont gyerekkoromban is 5-6 között már fent voltam és bamultam a teletabikat :'D vagyis meséket néztem.
    Mindig is feleslegesnek gondoltam az alvást. Az élet eltékozolásának gondoltam. Részben most is, de már ügyelek arra,hogy 6-8 órát legalább aludjak. Szóval én este 10 kor Legkésőbb már az igazak almát alszom jobb esetben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még egy jelentkező a másik csoportból :) Mérhetetlenül irigyellek. Ahogy fentebb is írtam, ezek "csak" kutatások, nem lehet belőlük általánosítani. Téli bagoly vagyok, itt már bukott az elmélet :D
      Remélem hamarosan rendbe jössz, bár nem tudom mi a baj, remélem nem komoly.
      Gyerekkoromban én is 6-kor már fent voltam, anyu hülyét kapott tőlem(ő nagyon jó alvó), ezért elég gyorsan kaptam tévét és számítógépet is :D

      Törlés
  8. Egyik kategóriába se tudom konkrétan besorolni magam. Teljesen változatos az, hogy mikor kelek vagy mikor fekszem le.
    Nyilvánvalóan ez a legnagyobb részben az adott ember munkájától függ, mert az emberek nagy része nem késő reggelre jár dolgozni, így kénytelen felkelni 4-5 körül, ha tetszik, ha nem.
    Bár az már nekem is feltűnt, hogy anno amikor suliba jártam, akkor sokkal tovább aludtam átlagban, mint az utóbbi pár évben. Akkor gond nélkül aludtam délig (hétvégén), most már ez elképzelhetetlen lenne. A 9 még néha belefér, de átlagban fél 8 jellemző inkább. Aztán van, hogy 10-kor alszok el, de van, hogy csak hajnali 2-kor.
    Nem mozgok, nem tornázok, nem szoktam reggelizni sem, kávét sem iszok egyáltalán, szóval ezeket a köröket sem kell eljátszanom reggel, nekem nincs szükségem szeánszra, idegesítene. :D
    Reggel se haldoklok órákon keresztül, általában az arc- és fogmosás után felkelek. Azért a cikkben vannak meredek dolgok, de a szocializálódással és a genetikával még tudok is azonosulni, viszont az intelligenciaszintet ezzel párhuzamba vonni butaság számomra.
    Időpazarlásnak sem érzem az alvást, mert nagyon jó dolog, ha kialudja magát normálisan az ember és más mód nincs rá, ezért megéri időt áldozni erre a tevékenységre, bár délután csak akkor alszok, ha beteg vagyok. Redőny nélkül pedig nem tudok aludni, kell a vak sötétség (és a síri csönd), szóval maradok "lázadozó" :DDD


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régen én is hasonlóan voltam, aztán ahogy öregszem úgy esek át a bagoly csoportba :D Persze, a munka meg a suli sokat számít. Akkor neked elég puritán, célratörő reggeleid vannak. Valahol irigyellek, nekem kell a szertartás hogy magamhoz térjek.
      Igen, a kutatások elég sokat ferdítenek, igazából csak érdekességnek írtam bele, én sem gondolom hogy okosabb lennék másoknál azért mert lusta disznó vagyok,
      Lázadni meg jóó!

      Törlés
  9. pirkadatra naprakészen kell lenni; - a két nyári/téli óraváltást elhagyva- ezt a változó napjárást követve -a bioritmus- csodákat tehetünk...ja és napjában sokszor hangosan nevessünk; ne a fogsorunkat mutogassuk... egyébként a metró 4.30-kor indul

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A komment időpontjából ítélve újabb pacsirtával van dolgunk :) Egyébként igen, engem nagyon meg tud zavarni az óraátállítás, főleg amikor téliről vált nyárira. Az borzasztó...A nevetés megvan :)

      Törlés
  10. Én bagoly vagyok, és szerencsére délután és este produktívabbnak is érzem magam. Bár ez főként egyetem mellett volt jó, elég nehéz volt az átállás, amikor dolgozni kezdtem. Nálam a mozgás munka után jön, egyrészt azért, mert akkor van az az óra, amire járok, másrészt és nem bírnék ezért korábban felkelni. Próbálkoztam már, hogy majd felkelek korábban, és akkor mennyi mindenre lesz időm, de eddig nem sikerült ezt elérni. Ráadásul ha fel is keltem korábban, annyira ráérősen készülődtem, hogy a vége még a szokásosnál is nagyobb rohanás volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az egyetemi élet nagyon támogatja a bagoly-életmódot szerencsére, csak utána már nem olyan mókás. Mondjuk nekem szerencsém volt, mert sokáig csak délután dolgoztam, úgyhogy enyém volt az egész délelőtt. Milyen órára jársz?
      Mennyire ismerős az utolsó mondat, szoktam is röhögi magamon, hogy mennyire el tudom cseszni a plusz időt is...

      Törlés
    2. Jumping fitre járok. Nézz róla videót, nagyon szuper. ;)

      Törlés
    3. Ez tök buli lehet, de én rettegnék hogy leborulok, ha tudnád... Még sík terepen is képes vagyok elesni :D
      Hatásos amúgy? Mondjuk jó kis kardió, az tuti :D

      Törlés
    4. Jól fel van építve az óra, így van benne bemelegítés, kardió, erősítés és nyújtás is. Pár kiló lement mióta járok, persze odafigyelek arra is, hogy mit eszek, de nálam ez speciális, mert betegség miatt kell a diéta, meg a plusz kilók is részben emiatt van. A nadrágomon jobban észreveszem a változást, mint a mérlegen, és ennek kifejezetten örülök. Nem mellesleg jól levezetem vele a stresszt, ami nagyon sokat jelent!
      Egyébként elsőre nagyon fura volt rajta lenni, én is képes vagyok a levegőben is megbotlani. :D

      Törlés
    5. Ez jól hangzik, bár nem tudom Győrben van-e ilyen. Mondjuk nem vagyok nagy híve az ilyen csoportos óráknak, mindig is magányos farkas voltam mozgás ügyben. A tükör meg ruha sokkal többet számít mint a szám a mérlegen, szóval biztosan jó úton haladsz :)

      Törlés
  11. Én is azt a csoportot erősítem, akik nem tudnak korán aludni és utálnak korán kelni is. Ha nem alszom legalább 9-10 órát én rendesen rosszul érzem magam, semmi kedvem semmihez és egész nap majd elalszom. Viszont én nem is irigylem a korán kelőket, nem szeretném ha egész életemben hajnalban kellene kelnem és korán feküdnöm, bár nyilván van hogy ez nem megoldható :/ :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még egy bagoly :) Ez a 9-10 óra azért elég sok, gondolom imádod a hétvégéket. :) Én csak annyiból irigylem a koránkelőket, hogy tudom, mennyivel több idejük van. Amikor néhanapján felkelek korán, akkor este visszagondolva megdöbbentő hogy mennyi minden belefért a napba azzal a plusz 1-3 órával.

      Törlés
  12. Én sajnos a baglyok közé tartozom, pedig szeretnék pacsirta lenni. Már egy jó ideje küszködök ezzel, mert tudom, hogy a reggelek sokkal produktívabbak. Ráadásul ha későn kelek, hamarabb eltelik a nap. Köszi az újabb inspirációt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit! :) Én ugyanígy érzek, úgyhogy teljesen megértelek. Rengeteget számít az a plusz pár óra is, amit nem alvással töltünk :)

      Törlés
  13. Nagyon élvezetes volt a bejegyzés, köszi :) :) :)

    VálaszTörlés
  14. Én inkább reggel vagyok elememben. Este 10kor már kidőlök, muszáj aludnom, hogy reggel 5-kor fel bírjak kelni. Hétvégén más a helyzet, mert olyankor 9ig alszom és tovább fent maradok, de alapjáraton a koránkelést szeretem jobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te jó ég, hát ha olyan korán kelsz akkor érthető, hogy 10-kor már durmolsz :) És még nincs is meg a 8 óra alvásod így sem. Nagyon jó neked hogy szeretsz korán kelni, úgy cserélnék veled :D

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.