VIGYÁZZ! KÉSZ! POSZTOLJ! - A KEDVENC REGÉNY


Hosszú percek óta ülök az üres lap előtt és várom az ihletet, hogy eszembe jusson, melyik a kedvenc regényem. Mindig ez van. Ha bárki megkérdezi, hogy melyik a kedvenc együttesem, zenészem, műfajom, színészem, filmem vagy akár könyvem, csak nézek bambán és rádöbbenek, hogy fogalmam sincs. Irigylem azokat akiknek fix kedvenceik vannak. Nekem ezek folyton változnak, attól függően hogy éppen mit olvasok/hallgatok/nézek. Folyton új ingerek érnek és új kedvenceket avatok. Egészen a következőig.

Aztán míg írtam a bevezetőt, eszembe jutott kettő könyv. Ezt a kettőt már többször újraolvastam, rendületlenül szeretem őket már hosszú évek óta és mindig újat adtak minden olvasásnál. Az egyik megnevettet, a másik elgondolkodtat. Két teljesen különböző műfaj és nézőpont, mégis mindkettőt imádom.



Helen Fielding: Bridget Jones naplója

Tizennégy voltam amikor megkaptam az első kiadást, és emlékszem, hogy hajnalig olvastam mert nem tudtam letenni, közben pedig folyamatosan visítva röhögtem. Talán még túl fiatal voltam hozzá, sőt biztosan az voltam, hiszen egy csomó idegen szót nem is értettem belőle (akkor még nem volt gugli), hát még hogy átérezzem a problémákat.
Akkor azt kívántam, bárcsak olyan lennék mint Bridget. Jelentem, a hasonlóság több mint feltűnő közöttünk, de így felnőtt fejjel nem olyan mókás.

Azóta nem telik el év, hogy ne olvasnám el a folytatásával együtt, és a korral haladva már jobban megértem és átérzem a szereplő problémáit és gondolatait. A harmadik részt még nem mertem elolvasni, félek a csalódástól.

Valahogy mindig képes megnevettetni, újat mondani és felvidítani, pedig már szinte betéve tudom a történetet és a szöveget is.
/Niki, kérném vissza, ezután megint el akarom olvasni :D/



"Hirtelen az jutott eszembe, hogy elég nevetséges, ha valaki, akit Mr. Darcynak hívnak, felvágósan félrevonul egy partin. Olyan, mintha valaki, akit Heathcliffnek hívnak, egész este nem lenne hajlandó elmozdulni a kertből, hogy „Cathy!” ordítással csapkodja a fejét egy fának."

"Mindig vannak olyan lányok, akik tudják, hogy fantasztikusan áll nekik minden, akik sugárzó arccal lejtenek körbe, lengetik a hajukat, fotómodellpózokban illegetik magukat a tükör előtt, és „Nem kövérít?”, kérdezgetik obligát elhízott barátnőjüket, aki mindenben úgy néz ki, mint egy bivaly."

 "Mindennek a tetejébe már csak két hét a születésnapig, amikor szembe kell néznem a ténnyel, hogy megint eltelt egy egész év, mely idő alatt rajtam kívül mindenki átment Pöffeszkedő Családosba, potyogtatja a gyerekeket, jobbra, balra, középre, százezerszámra keresi a fontokat, attakírozza a társadalom legkrémesebb krémjét, míg én kormánylapát és fiú nélkül hányódom diszfunkcionális viszonyok és szakmai pangás közepette."

"Teljesen kimerített az egész napos készülődés a randevúra. Nőnek lenni rosszabb, mint gazdának lenni, annyi az aratni- és elvetnivaló: lábat gyantázni, hónaljaz borotválni, szemöldököt tépkedni, sarkat horzsakövezni, bőrt radírozni és hidratálni, mitesszereket kinyomkodni, hajgyökeret színezni, szempillát festeni, körmöt reszelni, narancsbőrt masszírozni, hasizmokat tornáztatni. Az egész teljesítmény olyan feszített, hogy elég néhány napig hanyagolni, máris magába lottyad minden. Néha eltűnődöm, milyen lenne engedni, hogy visszatérjek a természethez: sípcsontjaimon lobogó szakállal, szárnyas bajusszal, Dennis Healey-szemöldökkel, arcomon holt bőrsejtek temetőjével, pattanások vulkánjaival, buckamanói hosszú görbe karmokkal, kontaktlencse nélkül bambán idétlenkedő vaksi bőregérként, testemen vizenyőket rengetve. Fuj, fuj! Csoda, ha a lányoknak nincs önbizalmuk?"



Márai Sándor: Az igazi, Judit...és az utóhang

Más téma, más világnézet, komoly gondolatok. Máraiba a gimnázium elején szerettem bele, akkor kezdték kiadni itthon újra a regényeit; én pedig hihetetlenül azonosultam akkoriban az ő elveivel és nézőpontjaival. A mai napig sokat jelent nekem ez a könyv, hihetetlen gondolatok és meglátások vannak benne, még ha ma már nem is mindennel értek teljesen egyet. 

Egy szerelmi háromszög bontakozik ki, először a feleség, majd a férj nézőpontjából, a Judit...és az utóhang című kisregényben pedig a szerető gondolataival ismerkedhetünk meg. Márai könyveiben soha nem szabad mozgalmas cselekményeket várni, az ő erőssége a lélektan. De még mennyire az erőssége! Megérintő, elgondolkodtató, megríkató, mélybe taszító majd onnan kirántó. 

Könyörgöm, ha tartalmas és okos gondolatokra vágytok, olvassatok Márait, ne Coelho-t és Oravecz Nórát! Nem fogjátok megbánni.


"És mi a tartalma a mi hatalmunknak, a nők erejének? Azt mondod, a szerelem. Hát lehet, hogy a szerelem. Én néha már kételkedem ebben a szóban. Nem tagadom a szerelmet, dehogyis. A legnagyobb földi erő ez. S mégis, néha úgy érzem, a férfiak, mikor szeretnek bennünket, mert nem tehetnek másként, kissé le is nézik az egészet.Minden igazi férfiban van valamilyen tartózkodás, mintha lényének, lelkének egy területét elzárná a nő elől, akit szeret, és azt mondaná: „Eddig, kedves, és ne tovább. Itt, a hetedik szobában, egyedül akarok maradni.” A buta nők megpukkadnak ettől. Az okosak szomorúak, kíváncsiak lesznek, s aztán beletörődnek."

"Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod, mint a légszomjas asztmatikusok. Kinyújtja kezét a sötétben és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel, például azzal, hogy kitört a világháború vagy elpusztult egy milliós főváros néhány utcasora … Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket, fél füllel odafigyel, azt mondja: „Ugyan?… Igazán?. .. Nagyon érdekes”. Vagy: „Milyen szomorú”. De közben nem érez semmit."


"Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden."



"A szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz, és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol."





Ezek voltak a kedvenc könyveim, végül csak sikerült kitalálnom :)
Olvastátok valamelyiket?










8 megjegyzés

  1. Én csak a Briget J. naplóját olvastam még régen. Nekem egyszer olvasós kategória, de amúgy jó könyv. Mindenképp pótolom ezt a témát, sajnos nem tudtam ra készülni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mintha olvastam volna nálad vagy tőled kommentben, hogy nem volt a kedvenced :) Várom a pótló bejegyzést, kíváncsi vagyok :)

      Törlés
  2. Végre nem Harry Potter! Komolyan, szerintem én vagyok az egyetlen ember a világon, akinek herótja van az egésztől, úgy ahogy van. :D
    A szívemből szóltál, mikor azt írtad, hogy Márait kéne olvasni, nem az üres szavak kitüntetett trióját (Coelho,Oravecz,Müller)... A hideg ráz akárhányszor látok valakinél egy ilyen mélyenszántó gondolatot valamelyiktől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Későn olvastam a HP-t, és bár tetszett, nem volt annyira meghatározó úgyhogy nem került ide. De az tuti hogy sok gyereket vett és vesz rá az olvasásra, úgyhogy ezért nagy piros pont a szerzőnek. Sajnos a könnyen befogadható gondolatokra bukik a nagy többség, amit már értelmezni kellene vagy esetleg még elgondolkodni is rajta, az nem népszerű. Instant bölcsességek, az kell a népnek :D

      Törlés
  3. Bridget Jones több, mint 10 éves sztori, először a moziban láttam, később vettem meg a könyveket, az utolsót is.
    Azt hiszem, Márait is olvastam, ebben van a kandírozott narancshéj? Coelho nekem nagy csalódás volt, amikor még sikk volt imádni, akkor is utáltam és nem is vettem tőle több könyvet, engem taccsra vágott Az alkimista.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen az utolsó könyv? Érdemes elolvasnom szerinted vagy inkább hagyjam meg magam a kettő bűvöletében?
      Igen, ebben van a cukrozott narancshéj. Milyen apróságokat képes megjegyezni az ember :)
      Nekem egy barátnőm istenítette Coelho-t anno, el is olvastatott tőle 4 könyvet velem, mondván eeeez valami isteni. Akkor sem tetszett, persze nem mondtam neki mert annyira odavolt, de ma már egyenesen gáznak tartom az egész életművét.

      Törlés
    2. Szerintem muszáj elolvasni, ha már az előző kettő nagyon tetszett, de az eléggé hosszú sztori végét már lehet sejteni az elején. Ráadásul idegesítő az egész szitu, hogy Bridget ugyanolyan kajla ötvenévesen két gyerekkel is, mint szingliként. Totál életképtelen szegény minden fronton, elég nehéz elhinni, hogy ez bejön bárkinek is.
      A narancshéjat meg azért jegyeztem meg, mert akkoriban, mikor olvastam, szobát béreltem egy néninél, aki az eredeti, ásatag újságokban megjelent folytatásos regényt olvasta és nekem is odaadta. Kíváncsi lett, hogy készül az édesség és megcsináltuk :D Egy hétig cseréltük a vizet a narancshéjon (zöld víz) és utána pirítottuk rá a cukrot :) Ezt az édességet szerette a nő is :D

      Törlés
    3. Akkor erőt veszek magamon és elolvasom, pont ezeket olvastam én is róla, hogy idegesítő, hogy Bridget még 50 évesen is annyira hülye mint 30 évesen volt :S Ez akkor lett volna hiteles, ha ő is érik, fejlődik a karaktere. Na mindegy...
      Milyen jó sztori már ez a narancshéjas! Elképzeltelek titeket, ahogy gyártjátok a narancshéjat, amit egy könyv ihletett :)

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.