MI A MANI?



Gondolkodtam, hogy megosszam-e veletek a mai manikűrt, mert annak ellenére, hogy alapvetően tetszik, egy csomó mindennel nem vagyok megelégedve, de már nem volt lelkierőm még egyszer újrakezdeni. 
Ennek a rovatnak inkább a Nail Art for Dummies címet kellene hogy adjam, mert hát magam sem vagyok a helyzet magaslatán, azt be kell vallanom. De sebaj, legalább majd látványos lesz a fejlődésem, ha egyszer visszanézzük :D



A kiindulási alap az az unikornis volt, ugyanis néhány hónapja nyertem Lexánál néhány kelléket, amiben volt pár darab unikornis dísz is. Szerettem volna felhasználni, de a végén kiderült, hogy az elképzelésemmel ellentétben nem illik bele ebbe a színvilágba, így újraterveztem és inkább ilyen kis kövecskék kerültek fel.

Mindenképpen watercolor technikában gondolkodtam, amikor a keresgélés közben a szemem elé került egy videó, amiben Bokeh körmöket csinált egy lány. Nagyon hasonló a kettő, és láthatjátok, hogy a Bokeh nekem is csak két körmömön sikerült, a többi inkább vízfesték hatású. 
Maga a technika nem nehéz, de ki kell tapasztalni, mert elsőre nekem nem sikerült a kis köröket rendesen megcsinálni az akrilfestékkel. Másodjára már ment.


Amit nagyon elrontottam, azok a körömvégek. Ha lett volna türelmem és elég fényem újrakezdeni, akkor vagy nem húztam volna ezüstöt a körömvégekre, vagy pedig csak nagyon- nagyon vékonyan, mint ahogy a videóban látni.


Elsőre nem lett annyira vállalhatatlan, legközelebb már okosabb leszek. Ez a technika nekem nagyon tetszik; vidám, nyárias és valamiért folyton a Sailor Moon jut eszembe róla (fogalmam sincs miért asszociálok erre).


Felhasznált lakkok: Eveline 8in1, RdeL Coconut Milk,  Barry M Greenberry, Lovely Gloss Like Gel Nr. 123, Catrice Walk the Lime, Rose Nail Nr.10 Rose, Kallos Love Nr.172, Seche Vite, Akrilfesték -elefántcsont szín

Videó ITT


Hogy tetszik?
Szeretitek ezt a technikát?




5 megjegyzés

  1. Neked is bocsi,hogy ide ehhez a bejegyzéshez írok,de gondoltam szólok,hogy díjat adtam megint Neked (: (kedden 14:30kor lesz látható a bejegyzés ^^ )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de drága vagy! :) Olvastam ám ma, csak nem volt időm írni. Ki fogom tölteni. Köszi! :))

      Törlés
    2. Persze csak nyugodtan,majd ha lesz időd meg kedved (:

      Törlés
  2. Nagyon jó azt ötlet és a kivitelezés sem rossz, ami miatt feltűnő az ezüst körömvég furasága, hogy nem egyformán szögletesek a körmeid, azaz a gyűrűsujjon és a kisujjon szögletes, a másik kettőn meg lekerekített. Ez más mintánál nem tűnne fel, meg hát kinek vannak egyforma körmei, néhány szerencsésnek :) Úgyhogy annyira nem kellene leszólni ezt a manit, ráadásul kezdő nail artosként ezt igen jó teljesítmény, a lakkozás is igényes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves vagy :) Sajnos ilyen csálék a körmeim, egyik-másik nem akar megkockulni, bármennyire is úgy reszelem :S Ma mérgemben levágtam és lereszeltem kerekre az összeset, jobban is tetszik most. Úgyis megnő, majd meglátom mi lesz vele. A nail artot meg gyakorolni fogom lelkesen ezentúl :)

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.