ARCPIRÍTÓ! NUTRIBIOTIC ARCLEMOSÓ



Nem szoktam ennyire hamar véleményt írni semmiről - főleg nem egy bőrápolási termékről - azonban ez esetben mindenképpen kivételt teszek, mert nem szeretném, ha valaki hasonlóan járna, mint én. Nem olyan rég olvashattatok nálam arról, hogy iHerb csomagom érkezett, és mindennek rettentően örültem belőle, de legfőképpen az óriási kiszerelésű, mindenmentes, hipoallergén, szappanmentes arclemosó izgatta fel a fantáziámat. Olyan nehéz jó arclemosót találni, ami nem szárít, jól tisztít, leviszi a sminket és még a bőröm is szereti, annyira bíztam hát benne, hogy annyi csalódás után most megtalálom az igazit.
Nem így történt, sőt...

Elöljáróban elmondanám, hogy viszonylag rezisztens bőröm van, nem igazán lehet kihozni a sodrából, pedig volt idő ifjabb koromban, amikor összevissza, válogatás nélkül kentem rá mindent, mégsem lázadt fel soha.  



A csomag hétfői napon érkezett meg, és aznap este már lelkesen használatba vettem a terméket. Kedden még nem volt semmi baj, szerdán azonban már feltűnt, hogy elkezdett pirosodni és kifényesedni a bőröm. Nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, hiszen mint írtam, nem érzékeny a bőröm, gondoltam, hogy esetleg túl hirtelen emeltem be sok új termékeket a rutinomba (a retinol, a lemosó és a Mint Julep volt újdonság). Főképp a Mint Julep maszkot és a C-vitamin szérumot nem gondoltam kompatibilisnek egymással, hiszen kedden délelőtt egymás után használtam őket. Viszont egyre jobban pirosodott a fejem, így inkább leálltam mindennel és szerda este már csak az arclemosót használtam (hiszen hipoallergén, érzékeny bőrre van, mit árthat, ugye?) és mellé Cicaplast Baume B5-öt kentem fel, mivel az eddig mindenen segített és arckrémként is szeretem használni. Másnap reggel ugyanezt a párost használtam. Erre mi történt? Csütörtök délutánra tetőzött az egész, vállalhatatlan lett a fejem, úgy néztem ki mint egy égési sérült: az arcom tűzvörös, a bőröm iszonyú durván kifénylett és emellé ráadásul az orrtő-száj-áll vonalában pokolian viszketett is, és foszlósra száradt. Tényleg durva volt, na. Ekkor ugrott be (utólag okos kapitány), hogy az iHerb oldalán a review-k között az 1-2 csillagos értékelések mind durva allergiáról számoltak be az arclemosónál. Rákerestem és leesett a tantusz, mert szinte ugyanazt tapasztaltam amit ezek az emberek is leírtak. Hogy miért rendeltem meg mégis, amikor előzőleg olvastam ezeket a véleményeket? Hát mert rezisztens a bőröm és arra gondoltam, hogy velem ez biztosan nem fordulhat elő, hiszen sosem volt hasonló gondom, meg különben is, egy érzékeny bőrre való készítmény mit árthat?
Hát árthat.



Viszont, hogy ne csak lehúzzam ezt a terméket, meg kell említenem, hogy anyukám - akinek hihetetlenül kényes, érzékeny és hisztis bőre van -, ugyanakkor kezdte el használni mint én, és nála semmi, de SEMMI hasonló nem jelentkezett, elsősorban emiatt nem is gyanakodtam a lemosóra első körben. Elképzelni sem tudom, hogy melyik összetevő lehet számomra irritatív, ami egy érzékeny bőrű emberre nem hat. Így szerencsére kárba veszi nem fog, hiszen annak ellenére, hogy az ára nem volt vészes, sajnáltam volna kidobni.

Nekem több napba telt, mire visszaállt a rend és rendbe jött a bőröm, azóta már minden terméket visszavezettem a rutinomba, szóval tényleg 1000 százalék, hogy a lemosó volt a mumus. 
Nem mondom azt, hogy semmiképpen, soha, senki ne vegye meg ezt a terméket, de szerettem volna felhívni a figyelmeteket arra, hogy ha megrendelitek, akkor benne van a pakliban, hogy nem fogjátok tudni elhasználni és rossz élményekkel gazdagodtok. 
Ettől függetlenül nekem nem vette el a kedvem ez eset az iHerb-es termékektől, hiszen ez bármilyen, bárhonnan vásárolt kozmetikummal előfordulhatott volna. 


Jártatok már hasonlóan?




15 megjegyzés

  1. Nekem pont érzékeny bőröm van és biztos az első jelnél leálltam volna vele, mert jobb sosem szokott lenni, ha tovább használom a terméket. Még jó, hogy megjavult a bőröd. Sajnos sosem lehet tudni, kinek hogy reagál a bőre egy új kozmetikumra, sőt egy bevált régitől is besokallhat a bőr, aztán lehet keresni másikat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azonnal leálltam mindennel, amikor tudatosult bennem, hogy ez nem csak egy kis bőrpír, vicces módon pont vele nem, hiszen eszembe sem jutott, hogy pont ez lehet a baj okozója. A lényeg, hogy rendbe jött és rájöttem az okára. Nem irigyelem az érzékeny bőrű embereket, rémálom lehet a tökéletes kozmetikumokat megtalálni :(

      Törlés
  2. Én nemrég jártam úgy, hogy egy elvileg natúr, korpásodás elleni sampon került hozzám, de nekem nem korpás a hajam, szinte soha sem volt ezzel problémám (mindig valami sampon volt a ludas). Ezzel viszont annyira korpás lett, hogy már szárítás után viszketett a fejbőröm, s rögtön ott volt a korpa is. Végül odaadtam anyának, mert neki szokott korpás lenni a haja, s neki nagyon bevált. Ráadásul az utóbbi időben semmi sem volt jó neki, de ez igen. Szóval oké, hogy olvasunk véleményeket, de attól még lehet, hogy a mi bőrünk teljesen máshogy reagál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem, olvastam is nálad, azt hiszem valamelyik Pixiben volt az a sampon, ugye? Én bevallom, nem nagyon szoktam a termékleírásokra hallgatni (zsíros a hajam, és a zsírosodásra való samponól mindig rosszabb, a bőrömre tinikoromban a pattanástalanító termékek csak olajok voltak a tűzre és még sorolhatnám), így tényleg nem hittem, hogy a normál bőrömnek árthat egy érzékeny bőrre készült termék. Az ember tényleg csak a saját tapasztalataira hagyatkozhat, a többiek véleménye csak támpontként szolgálhat. De ez nyilvánvaló :)

      Törlés
  3. Hát ez egyáltalán nem hangzik jól, ilyenkor tényleg az a fura, hogy pont egy érzékeny bőrre készített dolog váltja ki... Még szerencse, hogy Anyukádnak bevált és hogy a bőrödet is hamar sikerült normalizálni, hát én tuti el fogom kerülni ezt a lemosót, nincs kedvem kockáztatni :D Legközelebb ha van kedved próbáld ki a Now Food Solution Vitamin C & Manuka Honey Gel Cleanser-t, nekem az nagyon bevált :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát tényleg nem ajánlom jó szívvel, persze ha valaki erre vágyna, akkor nem beszélném le mindenáron. A Now Food termékeit is nézegettem anno, délután meglesem amit írtál, köszi! :)

      Törlés
  4. Hű, ez tényleg durván hangzik! Érdekes, mert az összetevői között nem látni olyan durván irritáló dolgot (bár a grapefruit mag kivonaton megakadt a szemem). Audrey-hoz hasonlóan én sem mertem volna tovább használni az első intő jel után, bár tény, hogy a pirosság láttán én inkább a retinolra gyanakodtam volna, nem erre.
    Még szerencse, hogy anyukád legalább el tudja használni a lemosót.
    Nem emlékszem, hogy milyen a bőrtípusod, de nekem arclemosóból a gyógyszertári mosdókenőcs vált be, ez valóban nem irritál, bár nem mindenki szereti az állagát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is a grapefruitra gondoltam, de aztán ki tudja...A retinolra is gyanús volt, de mivel a pirosodás kezdete előtt a maszk és a C-vitamin kettőse volt a fejemen, a retinolt meg csak hétfő este minimális adagban próbáltam, inkább előbbiekre gyanakodtam, de utána tényleg abbahagytam mindent, kivéve a lemosót, ugye :D A múlt héten már retinoloztam és maszkoztam is C-vitaminnal, semmi irritáció nem történt, ezért is mertem megírni ezt a lemosóról.
      Kombinált, vízhiányos a bőröm. Köszi a tippet, volt mosdókenőcsöm, de bevallom, nem szerettem meg annyira, nem is vettem újra anno. Pedig szuper lenne, mert jó áron van és mindig elérhető.

      Törlés
  5. Szerintem tegyél egy próbát vele akkor mikor egyáltalán nem retinolozol (hetek óta). Nekem a retinol miatt pirosodott ki a bőröm, mikor olyan terméket vettem, ami túl erős volt a bőrömnek és túl sokat kentem fel belőle. Nem aznap lettem piros, hanem napokra rá. Én is azt hittem, hogy valami új termék volt a ludas, de mivel ez megismétlődött nem a lemosóm vagy egyéb krémem volt a hibás. A retinol dolgozott a bőrömön a felkenés utáni napokon és még a napsugár is érte kicsit a bőröm, ezért utána minden termék irritálta (retinol leszedte a legfelső védőréteget a bőrömről gondolom). Miután elhagytam pár napra minden kencét és a retinol hatása lecsengett, működött minden termék újra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon érdekes, milyen retinol volt ez? Gondoltam én is rá, de múlt héten már háromszor használtam esténkét a retinolt (szerda, péntek és vasárnap) és semmi hasonlót nem tapasztaltam, ezért is mertem megírni a lemosóról ezt a posztot. Nem tudom, hogy szeretném-e még egyszer átélni ezt az arcommal, szóval meggondolom, hogy kipróbáljam-e még egyszer. Inkább nem kockáztatok, anyu boldog vele, legyenek egymáséi :)

      Törlés
    2. 1% retinol van a krémben, azért pirosodott tőle mert én is heti többször kentem, pedig kezdetben heti 1x, aztán 2x lehet csak (és több hétig tart a hozzászoktatás, ha valakinek nem volt korábban retinolos kencéje), hogy lassan hozzászokjon a bőr. Nekem amióta nem retinolozok (felhagytam vele az eset után, meg jöttek a 35 fokok is) nem piros a bőröm semmitől. A C-vitaminos szérumok jók a bőrnek, de retinol meg C-vitamin, főleg ha erős, azért megviseli a bőrt, emelett már nem lehet akármit kenni.

      Törlés
    3. Aha, értem. Hát igen, van akinek nem bírja a bőre sajnos, elég erős anyag. Azt olvastam, hogy a PC 1%-os retinol például sokkal "brutálisabb", mint ez a Madre Labs, lehet, hogy előbbit nekem sem bírná a bőröm. A retinolt meg a C-vitamint mindig külön használom, az utóbbit reggel szoktam, de retinolos este előtt/után kihagyom. Ami nagyon bevált, az a Benton csoga-méh esszenciája, egy csodaszer, ő húzta le a pirosságot is többek között az arcomról.

      Törlés
  6. engem ez szárított. a krémmániás összetevőlistában van is egy elem, ahol jelzik, száríthat. ohmybrush ajánlása alapján vettem, de nem jött be

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy picit engem is szárított ha jól emlékszem, bár nálam nagyon ritka az a lemosó, amelyik nem teszi ezt.

      Törlés
  7. engem ez szárított. a krémmániás összetevőlistában van is egy elem, ahol jelzik, száríthat. ohmybrush ajánlása alapján vettem, de nem jött be

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.