I'M A BARBIE GIRL | MILANI AMORE MATTE - 16 SWEETHEART


Szerettem volna egy számomra igazán szokatlan, brutális színt az ajkaimra, ami egy kicsit túl van a komfortzónámon, de mégis friss, üde, tavaszias és jókedvre derít. Nos, azt hiszem, hogy a fenti kritériumok mindegyikét pipálhatom a Milani folyékony matt rúzsával, ami bár nagyon megosztó a környezetemben, nekem iszonyúan bejön!


Nem olyan rég kapható a magyar Milani webáruházában az Amore Matte nevezetű folyékony rúzs (vagyis ajakkrém, ha pontos akarok lenni), amiről eddig csupa jót olvastam, úgyhogy nem is volt kérdés számomra, hogy a húsvéti akció keretében becsúszik a kosaramba belőle. A színnel nagy bajban voltam, mert a racionális énem azt súgta, válasszak valami bevált, biztonsági színt, amivel tuti nem lövök mellé, de a bennem élő vadóc rockerbarbie szinte sikított bent a fejemben, hogy válasszak valami vadat, feltűnőt és szokatlant. Így került hozzám a 16. számú Sweetheart árnyalat, ami szinte minden netes képen más volt, így alig vártam, hogy a saját szememmel lássam. Nos, rockerbarbie ujjong, a konzervatív énem meg csak a szemét forgatja.



Nagyon nehéz körülírni ezt a színt, főleg, hogy a fényképezőgép sem tudta elkapni az igazi arcát, hiába fotóztam millió beállítással, valahogy minden képről hiányzik a vadsága, ami élőben viszont nagyon is jelen van. A Sweetheart egy nagyon élénk fukszia szín, valahol a sötét és a világos között félúton, és mindehhez jár egy nagyon erős neonos beütés. Szinte világít az ajkakon, esélyt sem hagy másnak, hogy elvonja róla a figyelmet. A környezetem nem fogadta kitörő lelkesedéssel, egyesek szerint örömlányos (természetesen nem így fogalmazva), mások szerint szimplán csak ronda. Mondjuk rettentően nem érdekel, mert nekem iszonyúan tetszik! :)

A karom iszonyú fehér, de a szín  nagyjából stimmel


Na de beszéljünk egy kicsit a többiről is! Az applikátor kicsit fura formájú, de remekül lehet vele felvinni a terméket, még az olyan lehetetlenül bénáknak is sikerülni fog, mint amilyen én vagyok. Az illata fenomenális, szívem szerint megenném, mert valami iszonyú finom vaníliás-rumos süteményre hajaz. A tubus műanyag, semmi extra, de jól zár és az arany színű kupak kicsit elegánsabbá teszi a külsejét.



 A Sweetheart - ami a nevéhez hűen elég sűrű, már-már krém állagú - egy rétegben is tökéletesen fed, nem foltosodik. Mint minden matt ajakkence, ez is borzasztóan kiemeli száj problémás területeit, így érdemes alaposan előkészíteni  azokat a használat előtt. Gyorsan szárad és maximálisan matt lesz. Nem félmatt, nem kicsit fénylő matt, hanem olyan konkrét matt. Féltem, hogy cserepesre fogja szárítani a szám, de szerencsére nem vészes a dolog, ennek ellenére azért ne legyen illúziónk, mert azért szárít. Viselni amúgy a többi ilyen típusú termékhez képest kényelmes, nincs az a durva vakolat-érzet amikor a szánkon van.

Sweetheart


A tartósságára nagyon kíváncsi voltam, hiszen az kulcsfontosságú egy ilyen típusú termék esetében. Ha az ember nem eszik és csak óvatosan iszik, akkor nagyon, de nagyon tartós, hosszú órákig meg sem mozdul, és szépen, belülről illetve a széleken kezd el kopni.
Ha viszont enni is akarunk, akkor óhatatlanul meg kell majd igazítani, mert a kajának elég könnyen megadja magát. Egy tányér spenót például szinte teljesen kicsinálta, csak egy vastagabb kontúrvonal maradt utána. Másodszor már dokumentáltam is a dolgot, itt egy sima vasárnapi rántott husi- zöldségköret kombóval kellett megbirkóznia, tehát ez könnyített pálya volt. 
Mint látjátok, nem állta ki a próbát, pedig mások szerint elég kulturáltan eszem, de már délelőtt is eléggé megkopott, pedig akkor csak ittam és bekaptam egy müzliszeletet reggeli gyanánt. 

Sweetheart
Müzliszelet és sok ivás után
Sweetheart
Ebéd után - el is kenődött :(




Ennek ellenére nem gondolom, hogy ez egy rossz termék lenne, sőt! Tutira venni fogok még belőle, legalábbis egy hétköznapibb árnyalatot biztosan. A tartóssága ugyan nem minden esetben az igazi, de pillanatok alatt megigazítható, és egy nap maximum egyszer kell ezt a dolgot megejteni, úgyhogy számomra ez bővel belefér. 


Szeretitek a folyékony matt rúzsokat?
Ez a szín Yay or Nay? :) 


12 megjegyzés

  1. Hú, ez nekem már nagyon sötét / erős pink lenne, de egyébként csodaszép. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem annyira világos. Engem inkább a neonossága ijesztett meg, de az sehogy nem jött át a képeken.

      Törlés
  2. Én is ezzel szemezgettem, miután az összes többi elfogyott amit kinéztem :D Nagyon jól áll, szerintem nyugodtan vidd belülre a komfortzónádba! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Már kezdek megbarátkozni vele :) Miket néztél még ki közülük?

      Törlés
  3. Jaj de pink :D De amúgy ígéretes kis cucc ez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, durva! :) Amúgy nagyon tetszik, szuperek ezek az ajakkrémek.

      Törlés
  4. Nagyon szép szín, de nekem is kívül esne már a komfortzónámon :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csodálom, szőke hajjal én is már túl soknak érezném, mondjuk barnával is az volt, de már határozottan tetszik :D

      Törlés
  5. Nagyon tetszik. Én simán bevállalnám, de sajnos nem áll jól. Szerintem nem közönséges ez az árnyalat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sem az, csak mások gondolják így. Nem baj, sosem érdekelt ki mit gondol a sminkemről :D

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.