NEW IN - MÁRCIUS | IHERB, ASOS, MILANI, YVES ROCHER, EBAY, YANKEE CANDLE


Ahogy ígértem múlt hónapban, mostantól rendszeresen hozom majd a havi újdonságokat. Akkor azt jósoltam, hogy most majd egy kicsit szerényebb listával jövök. Döntse el mindenki, hogy sikerült-e a dolgot abszolválnom, de mindenesetre az április valóban visszafogottabbnak ígérkezik. Március főleg körömlakkos dolgokban volt gazdag, de azért becsúszott egy-két más dolog is. Lássuk!

Köröm
Barry M lakkok Ezer és egy éve vágytam a Rose Hip-re, és végre rászántam magam a vásárlásra. Az Asosról rendeltem a lakkokat, és mivel néhány tavaszias szín akciós volt, így azok is belepottyantak a kosaramba. Nagyon szeretem a Barry M lakkokat, kár hogy itthon már elég korlátolt módon lehet hozzájutni. A Rose Hip mellett még becsúszott a Huckleberry, a Pink Punch, a Pomengranate és a Grapefruit.
Cupcake Polish Ez kicsit csalás, mert az Unicorn lakkok még februári vételek, akkor lehetett ugyanis előrendelni őket a Naillandnél. Elvileg március elejére ígérték, végül március vége lett belőle, de nem bánom, mert meg voltam veszve értük az első perctől. A megjelenéskor csak az tartott vissza a vásárlástól, hogy a postaköltség majdnem egy lakk ára lett volna, de szerencsére alig egy hónap múlva a Nailland elkezdte forgalmazni a márkát. Csodaszépek, és jó giccsesek, de nem baj, mert én körömlakkban imádom a csillivilli, feltűnő darabokat. Első körben az Imagine, a Magic és a Wish költözött hozzám, de esélyes, hogy a kéket is be fogom szerezni a jövőben.
Colors by Llarowe Berry Gem Ez a lakk Lakkomlakkom Edina és a Nailland közös gyermeke. Edina képein nagyon tetszett, aztán egyre-másra érkeztek róla a vegyes vélemények. Mivel Edina előző kreálmányát, a PP Magic-et imádom, bíztam az ízlésében és bevállaltam. Alapvetően nem bántam meg, bár a holo lehetne benne kicsit diszkrétebb, hogy a pelyhecskék is kellően kidomborodhassanak. Őszi lakk lesz.
Bow Composure Ő nagy kedvenc lett, imádom a színkombinációt. Holnapután jön a poszt róla.
Polish Alcoholic Shooting Stars Ez egy fedőlakk, tele holografikus pelyhekkel és glitterekkel. Szemkápráztatóan szép és bármilyen színű lakkot képes feldobni. Az Etsyről rendeltem és a lánynak (aki egyébként blogger) csodaszép kreálmányai vannak, érdemes körülnézni nála.

Ezeken kívül vettem még pár lakkot (ILNP, PP, A-England, és körömlakkos csoportban is garázdálkodtam), de őket elfelejtettem lefotózni. Az az igazság, hogy most jött el az a pont, amikor vissza kell fognom magam a lakkvásárlás terén, mert sok van és szeretném mindet kihasználni, másrészt pedig egyelőre mindent kipipálhatok most a kívánságlistámról. Egyedül a Femme Fatale Mirror Mirror on the Wall nevű lakkját fogom megvenni a következő 1-2 hónapban, ha végre lesz raktáron és el tudom csípni.


A nyomdalemez készletem is bővült, bár kettő egyelőre teljesen haszontalan.
Moyra Florality & Geometry Életemben nem láttam még szebb mintájú lemezt, mint a Florality, azonban a minták abszolút nem működnek nálam. A Florality egyáltalán nem, a Geometry-n pedig egy-két minta jó, a többi nem. Valószínűleg (remélem) a nyomdapárnánál lesz a hiba, úgyhogy elkezdtem tesztelgetni, hogy melyik párna működik a Moyra lemezekkel. Ha rájövök, majd megírom. Szerettem volna még néhány lemezt a márkától, de ez az első tapasztalat jelentősen visszavetette a lelkesedésemet.
BPL-029  Őt még nem próbáltam, de a mintái csodaszépek
Moyou Pro 01 & Enchanted 09 A Moyou lemezekben még sosem csalódtam. Lassan, de biztosan bővül a gyűjteményem, most az alapmintákat tartalmazó Pro kollekcióból a 01-es és az erdő világa ihlette Enchanted 09-es lett az enyém.

Ebay

Ecsetek Még januárban rendeltem, most sikerült ideérnie. Köröm körbepucoláshoz szeretném majd használni a ferde végűt, a többi meg jól jön, ha esetleg kézzel akarok pingálni valamit.
Körömdíszek Gyakran festem anyu körmét, ő pedig oda van az ilyen csillogó kövekért meg mindenféle rátehető bigyóért. Az aranyszínűben még márkalogók és Hello Kitty fejek is vannak, az ezüst pedig több mintát is tartalmaz. 
Cicás körömmatrica Halloweenre csodás lesz. Meg amúgy is.
Körömnyomdák A Moyra lemez annyira felcseszett, hogy fogtam és az összes létező nyomdát megrendeltem Ebayről. A fotózáskor még csak ezek értek ide. Átlátszó végűt amúgy is akartam venni, de így legalább most egész életemre elegendő kellékem lesz.
Swatch Stick A lakkok mennyisége elérte azt a pontot, amikor már nem tudom, hogy mik vannak a fiókban, úgyhogy kihagyhatatlannak éreztem beszerezni néhány csomagot ebből. 

Iherb
Le kellett vásárolnom a Loyalty Crediteket, és mi mást vehettem volna, mint ecseteket? :D
Real Techniques Blush Brush Ez volt az első ecset, ami anno felkerül a RT kívánságlistámra, ehhez képest őt vettem meg szinte utoljára a készletembe. Ijesztően nagy feje van az arcomhoz képest.
Real Techniques Expert Face Brush Erről mindenki ódákat zeng, én meg a nagyimnak adtam a kedvenc alapozóecsetem, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ő lesz a másik választottam. Neki pedig meglehetősen kicsi a feje a várthoz képest.
Sierra Bees Argan Balm Ő a Trial cuccok között volt és 221 forintot kértek érte, ennyiért hülye lettem volna otthagyni egy csodabalzsamot. Egy nagyon kemény krémről van szó, ami mindenféle dologra jó: kiszáradt könyök, sarok, térd, kutikula, száj, arc, akárhova lehet kenni ahová csak akarjuk.
Sierra Bees vegyes ajakápoló Speciális ajánlatként hozzácsaphattam a fenti balzsamhoz a nyolcas csomag ajakápolót potom 817 forintért. Mivel már régóta szemeztem velük, ezért nem haboztam és milyen jól tettem! 
Arcápolás
Tindigo Siker C-vitamin szérum Ildi volt olyan kedves és küldött tesztelésre a C-vitamin szérumból. Már egy hónapja használom és szerintem május végén, június elején már tudok írni róla. 
COSRX Galactomyces 95 esszencia A reggeli rutinom (egyik) új résztvevője ez a koreai fermentált esszencia, amely a feszesítő és folthalványító tulajdonságairól híres. Sok mindent még nem írnék róla mert csak pár napja használom.
Fátyolmaszkok Új dili van kialakulóban és terveim is vannak velük.

Smink
Milani szemhéjalap Mea a Twitteren olyan meggyőzően áradozott a Milani szemhéjalapról, hogy a húsvéti kedvezményt kihasználva menten meg is rendeltem. Eddig az Etude House termékét használtam és hozok majd nemsokára egy összehasonlító posztot a kettőről.
Milani Amore Matte krémrúzs 16 Sweetheart Valami nyári, vidám színre vágytam és jól bele is választottam. Jön róla majd a poszt.
Milani Color Statement 11 Fruit Punch Soha nem rajongtam a rózsaszín rúzsokért, de most meg vagyok veszve értük. A Fruit Punch tökéletes darab, poszt szintén jön majd.
Milani Brilliant Shine szájfény Nem szeretem a szájfényeket és most enyhén fogalmaztam, de a gesztus tök cuki. A húsvéti akcióban minden rendelés mellé járt egy meglepi ajándék, és mint kiderült, ez egy szájfény random színben. Mivel a nagymamámnak annyira megtetszett a Fruit Punch, hogy rendeltünk neki egyet meglepinek a közelgő szülinapjára, így nekem két szájfény lett a birtokomban. Sajnos az első rendeléshez tartozót kibontottam, de a másik, világosabb színűt valószínűleg ki fogom sorsolni majd valamilyen módon.
Yves Rocher Sexy Pulp szempillaspirál Anyának rendeltem utánpótlást az arckréméből és ajándékba lehetett választani a rendelés mellé többek között ezt a spirált is. Mivel ő az örök és egyetlen kedvencem, naná, hogy lecsaptam rá.
Yves Rocher lila szemceruza Szintén a fenti módon került hozzám, és meglepően jó minőség, nagyon meglepődtem. 
Kell a Púder matt szemhéjpúder Insomnia Gabi, a KAP megálmodója hirdetett egy "játékot" a Facebookon,  hogy segítsünk kitalálni neki a tavaszi limitált matt szemhéjpúderek neveit. A sötétlila végül az általam javasolt Isomnia lett, én pedig kaptam ajándékba egyet az ötletért cserébe :)

Otthon, dekor
Yankee Candle elektromos viaszmelegítő A nagymamám teljesen ráfüggött a tartokra, minden nap éget valamit és olyan lelkes, mint egy kisgyerek, amikor új illatokat adok neki. Anyuval viszont kicsit parázunk amiatt, hogy ennyit matat a gyertyákkal, volt amikor ott is hagyta őrizetlenül a viaszmelegítőt. Szóval még januárban kitaláltuk, hogy áprilisban elektromos viaszmelegítőt kap szülinapjára, mert egyrészt biztonságosabb, másrészt meg jóval nagyobb mint a most használt mini melegítője. Meg is rendeltem időben, és amikor megérkezett, akkor csak ellenőrzés végett kibontottam, hogy nem sérült-e meg. Na ezt nem kellett volna, ugyanis annyira megtetszett, hogy azonnal befogtam és inkább rendeltem a mamának még egyet :D 
Klassz találmány, pont a megfelelő hőmérsékletre melegíti a viaszt és nagyon intenzíven érződik benne minden illat. Úri huncutságnak tartottam, de már nagyon örülök neki, szuper praktikus és már nem parázok otthagyni a macskát egyedül a viaszmelegítővel. A tartója óriási, talán még két tart is beleférne.
Yankee Candle Salted Caramel kis üveggyertya Outlet termék volt és az egyik kedvenc illatom, úgyhogy megrendeltem. Nem kellett volna, mert most már üveggyertyákat is számolatlan módon akarok venni a tartok mellett. Ez a kis üveg olyan intenzíven beillatosította az egész lakást, hogy nem akartam elhinni, ráadásul nagyon kiadós.

Vettem még egy csodaszép ágytakarót is, de őt nem fényképeztem le, mert egyelőre becsomagolva várja a jobb sorsát. Nem szeretném addig befogni, amíg a festésen nem leszünk túl. 

Könyvek
Róbert Katalin: Kezdjetek el élni A címadó dalt ugyan nem szeretem, de kétségkívül amiatt figyeltem fel a könyvre, aminek a beleolvasója után már biztos voltam benne, hogy kell nekem. Olyan témáról szól, ami engem is nagyon foglalkoztat mostanában. 
Meg kellett hoznom egy döntést, és ezt most egyedül kell végigcsinálnom. Ha fontos vagyok neked, tiszteletben tartod, hagysz nekem időt, és megvárod, amíg én jelentkezem. Marci mindössze ennyit ír a feleségének, barátainak és az édesanyjának, amikor kilép a lakása ajtaján, hogy megtegye azt, amire már évek óta készült. Mint a gyámkő, ha kimozdul a helyéről, szerettei életében olyan omlást jelent az eltűnése. Vajon mit kell feladnia feleségének, hogy visszakaphassa régi életét? És a többiek? Mihez kezd nélküle a sodródó Zsófi, mivel kell szembenéznie a meleg Vencelnek, és mire döbben rá Margó, aki talán az életét is feláldozná a gyermekeiért? Egy biztos: dönteniük kell. Visszatérnek a biztonságos, de zsibbasztóan szürke hétköznapokhoz, vagy elkezdenek végre élni – mielőtt túl késő lenne? Róbert Katalin lebilincselő története szerelmek, vágyak és csalódások között vezet egy új jövő felé. Kik vagyunk? Mit tehetünk, ha az életünk új utakra hív?
Meiszner Krisztina: MásValaki problémája A vámpíros sztorikat sem bírom, de ha szarkasztikus vámpírról van szó, aki mellékállásban kocsmáros Budapesten és bűnügybe keveredik, na akkor egész más a helyzet.
A Bugyor a pesti éjszakai élet ismert helye. A fekete falakon Lugosi Béla-poszterek lógnak, a koktéllapon baljós nevű italokból rendelhetsz. „Vámpírok pedig nincsenek” – állítják a kocsmában dolgozók, mindez csak vendégcsalogató ötlet. Ám a pult mögött igazi vámpír áll.
A jóképű, fekete humortat toló vérszívó épp a Jenő nevet viseli, és évszázadok óta a be nem avatkozásban hisz.
Csakhogy a kocsma előtt találnak egy hullát, és ő is gyanúsítottá válik.
Kénytelen cselekedni, és nyomozásba kezd, vajon ki zavarta meg a semmittevésben.
Elindul az izgalmas kaland, amit hullák, titkok és szenvedélyes légyottok szegélyeznek.
Ki a gyilkos? Ki az igazi barát? És mi van, ha a történelem lengőajtóként orrba vág?
Kerstin Gier: Silber Hogy minek veszek én egy Young Adult, ráadásul fantasy könyvet, amikor egyik kategória sem a kedvencem? Hát láttátok már a borítót?! Nincs mentségem, de bízom benne, hogy tetszeni fog a történet is.
Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.  Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

Tajti Ildikó: Esszenciális bőrápolás Ildi a szérum mellé elküldte a könyvét is, amit egyébként mindenkinek kötelező olvasmánnyá tennék, mert nagyon hasznos és fontos dolgok vannak benne leírva. Mindenképpen fogok róla bővebben írni, még nem döntöttem el, hogy külön bejegyzésben, vagy pedig  a szérum mellett mutassam-e be. Szerintetek?

Ti miket szereztetek be márciusban?


13 megjegyzés

  1. Arra tippelek, hogy a Milani szemhéjalap nem fogja kiütni az Etude House-t, mert komolyan annál jobbat elképzelni sem tudok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd kiderül ;D Jaj, mostanában pocsék a szemem, én nem tudom mi van (lehet hogy öregszem), de minden festék lekopik róla alig egy óra alatt a ráncban :( Szóval nagyon bíztam ebben a Milaniban.

      Törlés
  2. Szépek a lila szemrevalók, a barna árnyalatai mellett a lila a kedvencem szemre, főleg az ilyen piszkos árnyalatok.
    A Moyra lemezeivel érdemes kísérletezni, de mivel nagyon finomak és sekélyek a vésetek, többször kell tisztítani a lemezt használat közben és nem szabad nagyon lehúzni a lakkot. Tegnap eléggé elátkoztam magam, amiért elővettem a Sweet Dreamset, szerintem használhatók, csak kell hozzá jó idegzet és nekem a szilikonos nyomdapárna vált be, lakkból meg Colour Alike holos és Moyra lakkokkal működött eddig. Ja meg persze nyomdalakkokkal. De többet én sem fogok venni.
    Miután elhatároztam, hogy nem veszek több lakkot, vettem 6 Moyrát és 3 Essence lakkot, mert az olcsó, ugye, na így jártam.
    Tindigó könyve érdekel, meg fogom venni előbb-utóbb, a szérummal együtt, ha kompatibilis Paula BHA-val.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem a lilákat, jól is áll szerencsére úgyhogy gyakran nyúlok értük :)
      Mindig tisztítom a lemezeket nyomdázás közben, többször is mint kellene, ezekről azonban első körben egyáltalán SEMMIT nem vett fel a nyomdapárna, hiába próbáltam kétfélével is, millió lakkal. Ma ideért az utolsó is, úgyhogy majd nekiülök és meglátjuk hogy melyik jó vele. A körömlakkos csoportban is mindenki mást írt, van akinek csak a kemény nyomda jó vele, míg másnak csak a creative stamper, egy harmadik pedig a taknyos moyou-val is boldogul. Csak remélni merem, hogy nem gyártási különbségek vannak a lemezeiknél.
      Általában én is így határozom el magam, mint ahogy te is írod (főleg hogy most nyílik Moyra márkabolt Győrben) de áprilisban tényleg másra kell a pénz, szóval jó kislány leszek :)

      Törlés
  3. Nem szereted a Márti dalát? :(((((

    Amúgy a Cupcake lakkok gyönyörű szépek, illetve Edina lakkja is megér egy spórolást. Kíváncsi vagyok, mennyire fog működni többféle nyomdával a Moyra lemeze, mert nagyon kis szépek is vannak közöttük.

    A Galactomyces esszenciáról meg feltétlenül írj, régóta kívánságlistás, kíváncsi vagyok, hogy szerepel nálad (pl.: Az OST szérumnál is ugyanúgy elmaradt a wow-hatás, mint neked).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kábé én vagyok az egyetlen az országban, de nem, nem szeretem különösebben :D Számomra túl hatásvadász a mondanivalója, főleg hogy tudom minek az apropóján íródott.
      A Cupcake szerintem minden fillért megért, élőben még szebbek mint a fotókon, a Moyrát pedig még a héten kipróbálom megint, én lennék a legboldogabb ha működne.
      Az esszenciáról is lesz teszt ha már bejárattam és kellően kipróbáltam, nagy reményeket fűzök hozzá, remélem hogy pozitívat tudok majd írni róla.

      Törlés
    2. Bizonyos szinten megértelek, én hatalmas Anna and The Barbies fan vagyok -3 nap múlva koncert, úgy várom már, mint egy kisgyerek a karácsonyt-, de pl. nekem sincs a legnagyobb kedvenceim között. Én alapjáraton nemszeretem a lassabb zenéket -bár azért megvan a hangulata a koncerteken a Márti dalának...

      Nekem a Csillagokkal Álmodom, Ördögre Kacsintva, Macska, Mindenki Másképpen Egyforma és Négykézláb a kedvenceim -ha van egy kis időd és úgy érzed, hallgass bele a számokba, hátha tetszeni fognak :)) Szerintem ezek jóval másabb vonalat képviselnek, mint a Márti dala.

      Törlés
    3. Engem nem kapott el ez az Anna and The Barbies-láz, valahogy nem fogtak meg, pedig akkoriban amikor elkezdtek befutni, csak az ilyen típusú zenéket szerettem. Az Álmatlant mondjuk csíptem, de azóta nem követem a munkásságukat. Holnap meghallgatom ezeket, amiket írtál, tök nyitott vagyok amúgy, csak a Márti dala nem az én dalom :D Remélem szuper lesz a koncert, érezd jól magad!

      Törlés
  4. Én örülnék, ha külön bejegyzésben lenne szó a könyvről és szérumról. :) Szerintem a könyv tényleg mindenkinek kötelező olvasmány lehetne, és árban is bárki megengedheti magának, akinek fontos a bőre. A szérum pedig tényleg egy luxus szérum, a legjobb (és sajnos drága) alapanyagokból, speckó csomagolásban, amit szerintem az vesz meg, akinek a bőrápolás a mániája, vagy tényleg nagyon komolyan veszi az anti-aginget és a folthalványítást. :-)
    Amúgy arcra való ecseteket vettél már ebayről? Én most ezen gondolkozom, mert olyan olcsók, de ha meg semmire nem valók, akkor a kevés pénz is kár érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is a külön posztra hajlottam, de akkor teljesen meggyőztél, két poszt jön :) A szérum az átlag kozmetikumokhoz (és a magyar keresetekhez) mérten valóban drága, de ha azt veszem, hogy mennyi hülyeségre költ az ember egy hónapban (lásd például fent :D) emellett ha az árát három hónapra leosztom, akkor úgy már mégsem annyira az.
      Két ecsetszettem van ebayről (vagyis Kínából)
      Az első ez volt, de nem ajánlom, mert én sem szerettem meg végül: http://www.cherchezlafemme.hu/2014/09/filleres-ebay-haul.html
      A másik (Sedona) Aliról van, és ezeket imádom, RT minőség az összes:
      http://www.cherchezlafemme.hu/2014/09/filleres-ebay-haul.html
      A fenti posztban van még egy négyes satírozó ecset készlet is, ők remek minőségűek, csak nekem túl nagy a fejük.

      Törlés
    2. A második link nem jó. Szóval Sedona ecsetek: http://www.cherchezlafemme.hu/2015/02/kinai-szerzemenyek-ebay-banggood.html

      Törlés
  5. Ó, örülök hogy megvetted a szemhéjalapot az ajánlásomra, köszi az említést! :) Én azóta csak ezt vagyok hajlandó használni, sőt, több kedvem van szemsminket alkotni is így, hogy nem csíkozódik be 2 órán belül. Remélem neked is hasonlóan beválik majd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm hogy meggyőztél, nagyon vacilláltam, hogy kell-e :)

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.