NEW IN - MÁJUS | MILANI, BIODERMA, MOYRA, H&M, YANKEE CANDLE...


A május nagyon hamar eltelt, igazából ez az egész év úgy robog mint valami japán szupervonat amiről elfelejtettem leszállni. Nem tudom, hogy ti is így érzitek-e, de én csak kapkodom a fejem,  hiszen még csak most múlt el a karácsony és hirtelen meg nyár lett a semmiből... No mindegy, lássuk a tavasz utolsó hónapjának újdonságait!


Szépségápolás terén (sem) voltam túl aktív, igazából ebben a hónapban alig vettem valamit. Bevallom, nagyon nincs is szükségem semmire,  még mindig igyekszem a meglévő termékeket fogyasztani.
A Moyra Nail Designer Pad egy igazán jó vétel volt, még akkor is, ha csak egy sima szilikonlapról beszélünk. Eredetileg a MoYou hasonló termékét szerettem volna magaménak tudni, de az valamiért nem volt kapható a webshopban. A legjobb, hogy ettől nem koszolódik az asztal lakkozás és nyomdázás során, emellett egy csomó nail art technikához is használható.
A Moyra Sand Effect körömlakk az Isis fantázianévvel megvett kilóra. Már régóta terveztem beszerezni a Lovely sötétkék homoklakkját, de szerencsére nem tettem, ugyanis ez a Moyra sokkal szebb a benne lévő apró zöld csillámoknak köszönhetően. Ebből a Sand Effect vonalból még szeretném megvenni a világoskék Jasmine's Wish-t is, ő is csodaszép!
A Femme Fatale Mirror, Mirror On The Wall körömlakkjára már hónapok óta vártam, nagyon népszerű árnyalat, viszont nincs sűrűn készletfeltöltés belőle. Szerencsére most el tudtam csípni a Hypnotic Polish-on (még mindig van belőle és a Color4Nails-en is) és egyszerűen lélegzetelállító! A képek nem adják vissza a szépségét, mert annyira éteri, nem evilági és nőies, hogy én még ilyen szép lakkot nem láttam. Simán odaadnám érte az összes többi lakkomat (Na jó, a Bridget maradna, de azon kívül mindet).
A fagyis üvegű Boulevard lakkokat ajándékba kaptam és örültem is nekik, mert az üveg iszonyú cuki, igazi gyűjtői darab. A minőségéről tudtam már, hogy nem az igazi, így nem várok sokat tőlük. A színük szép, a sötétkék sajnos még három rétegben is foltosan fed, a többire nincs panasz ilyen szempontból.
Az Essence acetonmentes körömlakklemosója már a második flakon, ugyanis annyira tetszik, hogy ezt veszem az Isana mellett. A Designer Pad miatt kellett egy acetonmentes lemosó is itthonra, viszont azt tapasztalatam a kipróbálása után, hogy az Essence sokkal jobban és könnyebben lehozza a lakkot, nem szárít és még iszonyú finom illata is van a bőrön. Nekem nagyon bevált, biztos hogy mindig lesz itthon belőle, még ha árban és mennyiségben nem is éri meg úgy, mint az Isana.
A Bioderma Photoderm Spot 50+ fényvédő az egyik legnépszerűbb arcra való fényvédő, érthető hát, hogy már nagyon ki szerettem volna próbálni. Végre egy illatmentes darab! Soha többet nem veszek illatos fényvédőt az arcomra.
A Milani Amore Mattallics folyékony rúzsokat tesztelésre kaptam és sikerült a legszebb árnyalatokat kifogni, nagyon örültem nekik. A héten írok róluk rengeteg fotóval illusztrálva.

A Yankee Candle júniustól árakat emelt, így gyorsan feltankoltam tőlük nyárra, illetve a H&M-nél volt ingyen szállítós, valahányszázalákos kedvezményes kupon a hónapban, így megrendeltem a szívem vágyait tőlük is.
A Honey Blossom nagy üveggyertya volt a hónap illata májusban, így némi kedvezménnyel jutottam hozzá, bár még így is eléggé húzós az ára. Nem bántam meg, mert az illata nagyon kellemes és ahogy látom, jó sokáig elég lesz ez a mennyiség. Sajnos nem annyira intenzív az illata, hogy a egész lakást áthassa, de egy nagyobb szobát remekül beillatosít. Néhány órát bírom csak égetni, mert egy idő után kicsit sok lesz az émelyítő mézillat, de alapvetően kellemes tavaszi-nyári illat.
Az Illuma Lid-et az outlet szekcióból választottam, és eszembe sem jutott volna megvenni, ha előtte nem nézem meg DjKaty gyertyás videóját. Remélem,  hogy tényleg hasznos kis holmi lesz, ami meghosszabbítja a gyertya életét és  növeli a hatékonyságát. (Az említett videó egyébként megnézésre ajánlott mindenkinek, aki YC gyertyákon gondolkodik!)
A tartokból is betáraztam, a képen nem is szerepel minden darab, de igyekeztem nyári illatokat vadászni. A kedvencem egyébként továbbra is a Black Coconut, de trónkövetelőként belépett a képbe a Garden Sweet Pea és a Summer Scoop is.
A szívószálas műanyagpoharat már láthattátok Instagramon. Nagyon jó vétel volt, mert azóta sokkal több vizet iszom, és mivel 6 deci folyadék fér bele, így bátran pakolhatom akár gyömölcsökkel, jéggel is, bele fog férni. Az anyaga masszív, de a felirat már most kopik az egyikről és a tetőn lévő gumi is elereszt mosogatásnál. Ennek ellenére szeretem, mert állandóan hurcolom magammal a lakásban és cuki is, ugyanis tele van csillámmal! :)
A New York mintás bögre szerelem volt első látásra, egyrészt a mintája miatt, másrészt mert ezer éve szeretnék ilyen lapos, de széles bögrét a szekrényemben tudni. Örülnék, ha több város képe megjelenne hasonló módon a H&M kínálatában, tuti vennék még Párizs, London, de akár Budapest sziluettjét ábrázolót is.

Mostanában többet költök könyvekre, mint kozmetikumokra, ami biztosan jó, csak már nem tudom hova tenni őket és így is túl sok felesleges könyvem van, ötletem meg semmi, hogy hová lehetne őket elpasszolni. Szóval nem éppen bölcs dolog papírkönyveket vennem, főleg, hogy van e-olvasóm, mégsem tudok ellenállni. Ebben a hónapban öt új lakó került a polcra.
Mariam Petroszjan - Abban a házban című könyve 600 forint volt a törzsvásárlóknak a Líránál. Nem szoktam megvenni valamit azért, mert olcsó, de Molyon elém került a könyv adatlapja és nagyon felkeltette az érdeklődésem, ráadásul jók a vélemények is róla, így már egészen más volt a helyzet. Állítólag hasonló, mint az Iskola a határon, azt pedig imádtam, szóval nagy reményekkel állok hozzá.
Karin Slaughter - Az eltűnt lány Imádom a jó krimiket, Slaughter pedig nagyon jó és nagyon beteg krimiket tud írni. A könyv most jelent meg májusban, ellenben az előzménye a Szőke, kék szemű hozzá volt csomagolva egy újsághoz, amit anyu megvett magának. Elolvastuk mindketten azt az alig 90 oldalt, és nem volt kérdés, hogy kell-e a folytatás.
Elizabeth Gilber  - Big Magic A legszebb borító ever! Róla nem írok semmit, jön majd a poszt.
Árni Þórarinsson - A boszorkány ideje Még sosem olvastam izlandi szerzőtől, a címadó dalt imádom, elvileg krimiről beszélük, szóval semmi nem indokolta, hogy ne vegyem meg valamelyik Libri Kedden.
Szerb Antal - Utas és hodvilág Sok éve olvastam még online formában, most, kicsit már felnőttként szeretném újra olvasni, és azt hiszem ez a könyv megérdemli, hogy a polcomon legyen


Ezek voltak hát a májusi szerzeményeim, ti miket vettetek a múlt hónapban?








8 megjegyzés

  1. Nekem is érik már egy jó kis Yankee Candle haul nemsokára, nagy fanatizmus hogy még a nyári ötven fokban is képes vagyok tartokat égetni :D Én is megvettem az Abban a házbant, bár amikor rábukkantam akkor már pont nem ennyibe került, de olyan kíváncsi lettem rá, hogy valami 1100 forint környéki áron elhoztam így is. Az Iskola a határon tavaly érettségi előtt a magyarcsoportunk kedvence lett, hónapokig csak arról beszéltünk órán meg órákon kívül is...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is simán égetem nyáron, ezek az illatok simán kelletik magukat, mindegy hány fok van :D Melyik a kedvenced?
      Óh, szerintem 1100-ért is bőven megérte a könyv, főleg ha valóban olyan jó, mint ahogy mondják. Jaj az érettségi, reméltem, hogy ezt húzom, végül Mikszáth lett, ami pont a tételek végén volt, így már csak átfutottam, mondván úgysem az lesz :D

      Törlés
  2. Mennyi jó szerzemény! :)
    Azt a Moyra lakkot meg kell néznem magamnak legközelebb, ha a standjuk felé járok.
    A H&M-es bögre is gyönyörű, ha még férne a szekrényünkbe, biztos rendelnék egyet. :D

    A könyvek is tök jók, az Utas és holdvilág nagy kedvenc, a Big Magic szerintem csodálatos, illetve A boszorkány idejét is nagyon szerettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom tudod-e, hogy nyílt Moyra bolt a belvárosban, a tejfölös köznél, ahol régen a cukrászda volt. Óriási a választék, kész öngyilkosság bemenni :D
      A bögrék nálam is úgy jöhettek csak, hogy előtte elajándékoztam közel húszat, úgyhogy maximálisan értem miről beszélsz :)
      A boszorkány idejétől tartok egy kicsit, mert azt mondják, hogy nagyon vontatott, de remélem nem így lesz.

      Törlés
  3. Én is használok tartokat nyáron is. :D
    A Riviera kollekciót majd be akarom szerezni, de még az előző rendelésemből sem használtam el, csak egyet. A Summer Scoopot és a Pink Sandset én is nagyon szeretem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Riviera kollekcióból megvettem mindent, az olivástól féltem, de így csomagoláson keresztül mindegyik nagyon fincsi. Én is hajlamos vagyok felhalmozni a tartokat, de most, hogy a nagyim is elkezdte őket használni, muszáj többször rendelnem. De rossz nekem :D

      Törlés
  4. már én is szemezek a bögrével és a tányérral is! remek lenne fotózáshoz ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, erre elfelejtettem válaszolni. Igen, fotózáshoz is szuper kellékek, csak a minta trükkös egy kicsit, mert gyakran becsillan, de ettől függetlenül nagyon hangulatos. A tányért én is nézegettem, ha legközelebb rendelek és még lesz, akkor jön haza ő is :)

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.