JÚNIUS KEDVENCEI

Nagyon nehezen tűröm ezt a meleget, ez többek között azt is magába foglalja, hogy semmit nem vagyok képes elviselni magamon, így a júniusi kedvenceket összegyűjtő posztom is elég szegényesre sikerült. Szeretem a nyarat, de inkább csak estefelé vagy hűvösbe húzódva, így nekem ez a három hónap igazi küzdelem a túlélésért. Kozmetikumok terén sikerült nagyon leredukálnom a termékeket, mert ilyenkor az alap hajmosáson és a tusoláson kívül szinte semmi másra nincs kapacitásom, a sminkelés kimerül egy könnyű BB krémben és szempillaspirálban, no meg a fényvédők az örök barátaim ilyenkor. Nekem valahová északra kellett volna születnem, ez már biztos.

PHIL SMITH BIG IT UP! HAJHAB Ez a volumen-növelő hajhab az első Secret Selection dobozzal érkezett hozzám és nagyon megszerettem, mert maximálisan hozza az elvárt eredményt, vagyis  képes az én lelapulásra hajlamos, vékonyszálú hajamból is oroszlánsörényt csinálni. Egy hátránya van, méghozzá az, hogy egy picit ragacsossá teszi a hajam, ha hozzáérek, akkor nem az a frissen mosott, selymes érzés köszön vissza, de ezt meg tudom bocsátani, cserébe a hatásért. Meg egyébként is kétnaponta mosom a loboncom, így nem igazán zavar. Az már annál inkább, hogy ha elfogy, nem fogom tudni pótolni. Ha Angliában éltek, vagy esetleg valami ismerős révén hozzá tudtok jutni, akkor szerintem érdemes egy próbát tenni vele, én nagyon megkedveltem.
REAL TECHNQUES MIRACLE COMPLEXION SPONGE Ez ugye a híres Beauty Blender RT változata. Egyszer azt írtam, hogy nem vagyok hajlandó ötezer forintot fizetni egy darab szivacsért és ezt az álláspontomat most is tartom, viszont az eddig próbált alternatívák nem váltak be (ebay, drogériás saját márka), így kénytelen voltam másfelé kutakodni. A rendkívül hosszú fantázianevű RT szivacsot az Iherb-ről rendeltem egészen baráti áron és azt kell hogy mondjam, nem is fogok tovább kísérletezni, mert ez tökéletes számomra! Kifejezetten tetszik, hogy csapott az oldala, nekem ez jobban kézre áll, mint a sima lekerekített formájúak és az anyaga is jó, kellően puha de nem nyeli el az alapozó háromnegyedét. Szépen lehet vele dolgozni, és - ami számomra nagyon fontos - könnyen és szinte foltmentesen ki lehet tisztítani.
CODAGE CRÉME GOMMANTE SCRUBBING CREAM Szintén egy meglepidobozos termék, ezúttal a Lookfantastic jóvoltából. Még tavaly került hozzám, egyszer ugyan kipróbáltam, de egészen idáig csak a sorát várta, mert az év nagy részében hámlasztok és olyankor nincsen szükségem fizikai radírra. Nyáron viszont inkább ez utóbbiakat preferálom, és majdnem el is feledkeztem róla, hogy van nekem itthon ilyenem. Ez a krémes arcradír apró rizsőrleménnyel dolgozik és a benne lévő tejsavnak hála van egy nagyon enyhe hámlasztó hatása is. A száraz bőrbe kell masszírozni egészen addig, amíg már csak "serceg" és a krémes réteg beszívódott, majd pedig vízzel le kell öblíteni. A hatása pedig WOW! Én még ilyet nem tapasztaltam egy arcradírral sem, de ez a cucc csodálatosan puha, egészséges bőrt hagy maga után, ráadásul a pórusaimat is összehúzza, konkrétan mintha Photoshopolták volna a fejem. Igyekszem spórolni vele, hogy sokáig kitartson, mert a teljes kiszerelés sokkolóan drága, de sajnos azt kell mondanom, hogy ha valami, hát ez megéri az árát.
(BIOLA) NATURISSIMO TROPICAL BODY PEELING Nyáron rettentően gyakran radírozom a bőröm, mert egyrészt segít frissebbnek és tisztábbak érezni magam, másrészt pedig igényli is a bőröm ezt a fajta ápolást, hiszen a meleg, az izzadás, a folytonos napsütés extrán megviseli. A Naturissimo Tropical Body Peelinget tesztelésre kaptam június közepén és úristen, nagyon megszerettem, az egyik legjobb termék, ami ebben a kategóriában a birtokomban volt. Az imádott, de már nem kapható Petipo De Patapo radíromat is kenterbe veri. Az állagát imádom, élmény belepacsmagolni, igazi habkönnyű készítmény és tényleg nagyon hatékony, anélkül, hogy felsértené vagy karcolná a bőrt. Egyedül az illatát nem szeretem, de a bőrön nem marad nyoma, így aztán végképp nem zavar. Lesz róla még teszt, ott részletesebben is kifejtem, de mindenesetre ha hatékony és jó testradírt kerestek, akkor a Tropical Body Peelinget melegen ajánlom!
ORIGINAL SOURCE EXTREME TINGLE XXX MINT Örök hálám Kaminak, akinél tavaly olvastam ennek a tusfürdőnek a gyengébb változatáról, mert konkrétan az életemet menti meg minden nap ez a cucc. Hiába a trópusi meleg, én ilyenkor is csak tűzforró vízzel tudok zuhanyozni (valószínűleg ez hasonló kattanás, mint a takaróban alvás), és nem kell mondanom, hogy mire megtörülköztem, már mehettem is volna vissza a tus alá, annyira szakadt rólam a víz. Az OS használata közben már fürdéskor is érződik, hogy hűsít és a vele való zuhanyozás után még bő fél óráig kellemes a közérzetem, ami annyit jelent, hogy nem izzadok mint egy ló, hanem kellemesnek érzem a hőmérsékletet. Az illata isteni, a kék csomagolású Mentos cukorkára emlékeztet. A képen lévő elvileg a férfi változat (bár az eredeti csomagoláson nem utal erre semmi), hiszen a férfi részlegen kapható, de ez ne tántorítson el senkit, mert érdemes kipróbálni. A gyengébb, női verziót nem próbáltam de valószínűleg nem is fogom, mert maximálisan elégedett vagyok ezzel. Olcsó, könnyen elérhető és működik. A bőrt nem szárítja, közepesen habzik és elég kiadós is. Betáraztam belőle, a nyári túlélőkészletem alapdarabja lett. (Too much information, de az intim részek környékét érdemes elkerülni vele. Kivéve, ha nagyon le akartok hűlni. Én szóltam! :D ) 
EVELINE 8IN1 KÖRÖMERŐSÍTŐ A Szent Grál, ha körömnövesztésről van szó. Pár hónapja már elő sem vettem és azt kell mondanom, hogy meg is látszott a körmeimen a hiánya. Sosem lesznek erős, vastag körmeim, de az Eveline használatával meg tudom őket annyira erősíteni, hogy nem törnek le az első erősebb behatástól. Meg a sokadiktól sem. Négy hetet csináltam most végig, amikor csak ezt kentem a körmeimre és végre ismét vállalhatóak, hamarosan jönnek vissza a blogra a körmös posztok! :) Tudom, hogy nem a legszebb összetevős termék, de nekem bevált, és még semmi nem ért a nyomába hatását tekintve. 
BÖSZÖRMÉNYI GYULA - BERETVA ÉS TŐR (AMBRÓZY BÁRÓ ESETEI 2.5) Óriási meglepetés volt ennek a megjelenése, hiszen semmi nem utalt arra, hogy Gyula bátyó csak így hipp-hopp ír egy történetet a harmadik kötet megjelenése előtt. Ráadásul öt nap alatt dobta össze a könyvhétre, az agyam eldobom, komolyan! :) Imádom az Ambrózy sorozatot, az első kötetről írtam is, a második talán még jobb lett, ez az alig 90 oldalnyi, pár óra alatt kivégezhető kis füzet pedig méltó társa a nagyoknak. Próbáltam vele lassan haladni, beosztva mint egy jófajta csokoládét, de az a helyzet, hogy sem csokoládé, sem Ambrózy-ügyben nem az önuralmamról vagyok híres. Örülök ennek a spin-off-nak, mert egy kicsit csillapította a harmadik kötetre várás izgalmát, de egyben szörnyű érzés is, mert néhány órácskára visszarántott abba a csodás világba, az 1900-as évek Budapestjére, hogy aztán most nézzek ki a fejemből bambán és azon gondolkozzak, hogy újra kellene olvasni az egészet a Leányrablástól kezdve. Csak a hangulat miatt. Meg a báró miatt. Meg úgy mindenért.

FOCI EB Nem vagyok nagy focirajongó, még 16 évesen végignéztem egy komplett spanyol bajnokságot, de ezen kívül nem nagyon érdekel(t) a dolog.  Mégis, most júniusban a magyar fiúk odaszegeztek a képernyőhöz és jó volt látni, hogy tényleg megtanultak focizni. Jó volt szurkolni és izgulni, teljesen más így nézni egy meccset, hogy valóban van kiért szorítani. Remélem ez csak a kezdet volt és lesz még hasonló alkalom, mert szeretném még néhányszor átélni ezt.


BEYONCÉ FT. JACK BLACK - DON'T HURT YOURSELF Beyoncé-t bírom, nem vagyok rajongó de szeretni szoktam a zenéjét, Jack Black-et pedig zseniális zenésznek tartom, sokáig az ő egyik dala volt a csengőhangom, és ha az megszólalt, mindenki vigyázzba állt az ijedségtől, de én legalább mindig meghallottam, ha csörgött a telefon (Sixteen Saltiness a címe, ha valakit érdekel). Na most ők ketten (amit sosem hittem volna) összeálltak Beyoncé új lemezén, a Lemonade-on, és csináltak egy baromi jó számot, nekem ez a kedvencem az albumról, amit egyébként is érdemes meghallgatni, mert Beyoncé eddigi legjobb, legmuzikálisabb és legtöbb stílusban tobzódó lemeze, ráadásul elég erős feminista mondanivalója is van.



Nektek? 
Hogy telik a nyár?


8 megjegyzés

  1. A mentolos tusfürdő igazi életmentő, ma is ezzel fürödtem, mert már reggel 9-kor izzadtam, mint egy ló (mentségemre szóljon, hajnal négy óta dolgoztam :D ). És nyugi, én is meleg vízben fürdök nyáron is, illetve a téli takarómmal alszom; nekem ezek olyan jól esnek, olyan állandóságot adnak :D

    Nem is tudtam, hogy Ambrózy báró már sorozat lett, olyan régóta tervezem megvenni a Leányrablást, de mindig valami másra költöm a pénzem... Most megint felkerült a kívánság listám elejére :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem csak én vagyok ilyen mazochista, hogy melegben még meleggel kínozom magam :D
      Igen, sorozat lett, karácsonyra jön a befejező kötet, de az író célozgatott rá, hogy lesz még több ilyen kisebb spin off kiadás is. Én nem bánom, imádom a történetet, érdemes elolvasni :)

      Törlés
  2. Haha, úgy tűnik a fél világot rászoktattam erre az Original Source tusira, de hát ha egyszer annyira jó! :D

    VálaszTörlés
  3. Mániákusan ragaszkodok mostanában a minden mentes kecsketejes szappanokhoz, de ezt a tusfürdőt én is szívesen kipróbálnám, mert elfolyok, olyan melegem van. :D Sajnos nálunk még nem láttam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes tenni egy próbát. Katy a napokban írt egy posztot a mentás tusfürdők összehasonlításáról, lesd meg ha még nem tetted, szerintem abban lesz olyan, ami Szerbiában is kapható. Tényleg sokat segít ebben a pocsék melegben.

      Törlés
  4. Nagyon más évszakban sem viszem túlzásba a sminkelést, úgyhogy ebből már nem tudok leadni :) Eveline-t én is vettem, úgy éreztem, szükséges. Szerintem a kockaforma, ami miatt könnyebben törik a körmöm, de nem bírom kerekre reszelni, idegesít. A kókuszos Ziaja tusfürdő a kedvencem lett meg a CbL You're a Peach nevű lakkja, szerintem augusztusban is kedvencek lesznek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi, hogy ilyen sokára válaszolok. Most hogy mondod, én sem szoktam dívasminket csinálni más évszakban sem, a kevesebb több elvét vallom, de nyáron aztán tényleg minimál: BB krém vagy alapozó hidratálókrémmel keverve, szempillaspirál és ajakápoló. Ennyit bírok el. A kockaköröm nekem nagy álom, de sajnos nem is áll jól és a körmöm formája sem akar ráállni, úgyhogy nekem marad a kerek. Az is törik azért rendesen. A Ziajákat már ezer éve ki akarom próbálni, most már tényleg veszek belőle. Megnéztem a lakkot, csodaszép de nem tudom, hogy milyen lehet az eredeti színe, mert minden swatchon másnak látszik.

      Törlés

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.