LÉLEK VAN BENNE - COLO KOZMETIKUMOK


Mindig nyitott vagyok az új kozmetikumok kipróbálására, emiatt sem mutattam még meg az arcápolási rutinomat, ugyanis - néhány kivétellel - folyamatosan cserélődnek a használt termékek. A magyar COLO Skin & Soul márkáról rengeteg jót hallottam már, olyannyira, hogy a málnamagos arcradírjuk a kipróbálandó listám élén csücsült már egy ideje. Azt gondoltam ugyanis, hogy remek nyári alternatívája lehet a kémiai hámlasztóknak, amikor éppen szüneteltetem azok használatát. A posztban megmutatom az említett arcradírt, illetve még két másik terméket is a márka kínálatából.

Kezdjük azzal, ami a legjobban érdekelt. A málnamagos arctisztító radírban természetes AHA gyümölcssav, málnamag és ananász gondoskodik a bőrünk gyengéd, de hatékony karbantartásáról. Nagyon kellemes állagú termék, élmény belekontárkodni a gélben úszkáló magtengerbe.  Egy körömnyi mennyiség is elég egy alkalomra és valóban hozza azt, amit ígér: szó szerint fellélegzik a bőr a használata után. Azt hittem egyébként, hogy a kis magok nagyon karcolni fogják a bőrt, de legnagyobb meglepetésemre szinte észre sem lehet venni őket, annyira kis puhák és gyengédek a pofihoz. Az illata rendkívül kellemes, kicsit savanykás. Hetente szoktam használni és úgy érzem, hogy ez a gyakoriság bőven elegendő ahhoz, hogy karban tudjuk tartani vele a hámsejteket és a pórusokat.



Rendszerint kipirosodik tőle a bőröm, de ezen azonnal tudok segíteni a Marula olajjal, amit ebben a rendkívül praktikus cseppentős üvegcsében kapunk kézhez. Nem sokat tudtam eddig a marula olajról, de mióta utánanéztem a tudnivalóknak, már nagyon lelkesen csepegtetem az éjszakai krémemhez. Igazi kincs lehet az arcápolásunkban, ugyanis gyakorlatilag minden bőrtípusra használható és telis-tele van antioxidánsokkal, amelyek hatékonyan veszik fel a harcot a bőröregedéssel szemben. Az egyik legértékesebb és leghatékonyabb olajként tartják számon a kozmetikai körökben. Minden nap adagolok az éjszakai krémemhez 3 cseppet, illetve a málnamagos radír után magában kenem az arcomra és meglepő módon nagyon megszerettem. Nem lesz olyan tőle az arcom, mintha belefejeltem volna egy zsírosbödönbe, ellenben reggelre nagyon látványosan hidratálja és puhítja a bőrömet. Onnan tudom, hogy ő teszi, mert kipróbáltam úgy is, hogy egy hétig nem használtam, majd újra bevezettem a rutinomba és zongorázni lehetett a különbséget. Mivel nem kell belőle sok, nagyon hosszú ideig elég lesz egy kis üvegcse. Használjatok ti is marula olajat, szuper cucc!



Végezetül egy rendkívül gazdagon tápláló kézkrém került a látóterembe, amit a gazdagsága miatt inkább éjszakai használatra javasolok - én legalábbis jobban szeretem lefekvés előtt használni -  mert a benne lévő shea vaj, a növényi olajok és panthenol olyan ütős kombót alkot, hogy bizony kell neki egy kis idő, amíg beszívódik.  Nekem szerencsére a hétköznapokon nem szokott túlságosan kikészülni a kezem, de azt nagyon sajnálom, hogy az elmúlt zord télen nem volt a birtokomban ez a krém, mert tutira sokat segített volna a hidegtől fájó kacsóimon. Az illata rendkívül friss, citrusos, az állaga pedig jó sűrű, emellett kiadós is, hiszen egy kevés is hatásos belőle.




Nagyon meggyőzött a Colo, és a márkának köszönhetően egy olyan terméket fedeztem fel a marula olaj képében, ami semmiképpen nem hiányozhat ezentúl a fürdőszobaszekrényemből. Emellett nagyon örülök annak is, hogy idehaza ennyi szuper kozmetikum érhető el, a Colonál ráadásul lehetőségünk van teljesen személyre szabott arckrémet is készíttetni, ilyennel nem gyakran találkoztam még. Érdemes tehát a Colo Skin & Soul kínálatában nézelődni, akkor is, ha szeretitek a természetes megoldásokat, és akkor is, ha esetleg nem, mert tényleg szuper jó és meggyőző készítményekkel volt dolgom.


X
A termékeket a Colo Skin & Soul-tól kaptam.

Nincsenek megjegyzések

Köszönöm a kommented! Megeshet, hogy nem tudok azonnal reagálni, de minden esetben elolvasom a megjegyzésedet és előbb vagy utóbb válaszolok :) Tégy egy pipát az "értesítést kérek" felirat elé, így e-mailben azonnal értesülsz a poszthoz tartozó kommentekről.